2024. December 22. vasárnap

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Egy amerikai vizsgálat szerint a gyorsételek fogyasztása ugyan egyformán ártalmas, de az általuk okozott károk mértéke már eltérő lehet attól függően, hogy milyen finomságokat részesítünk előnyben.


Tíz éven keresztül követték bostoni kutatók több mint 44 ezer fekete bőrű nő egészségi állapotát. Nem meglepő módon azok között, akik rendszeresen gyorséttermi menüt ettek – a hamburgertől a kínai kosztig –, sokkal nagyobb volt a túlsúlyosak aránya.

Gyorsételek hamburger egészség

A résztvevők kb. 6,5%-ánál alakult ki kettes típusú cukorbetegség, mégpedig nagyobb valószínűséggel azoknál, akik inkább hamburgert vagy olajban sült csirkét ettek, mint azoknál, akik más jellegű gyorsételeket, például sült halat vagy kínai ételt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Akár 70 százalékkal is emeli a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, ha hetente legalább kétszer gyorséttermi menüt iktat be valaki, azokhoz képest, akik soha nem fogyasztanak ilyen gyorsételeket – írták az American Journal of Clinical Nutrition című szaklap legutóbbi számában megjelent tanulmányukban a Bostoni Egyetem kutatói.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés