2024. December 05. csütörtök
Egy, az Utah Egyetemen készült vizsgálat kimutatta, hogy legkisebb eséllyel azok a nők válnak el öt éven belül, akiknek a házasságuk előtt egyetlen – többnyire a leendő férjük – vagy egyetlen egy férfival sem volt szexuális kapcsolatuk, a legnagyobb eséllyel pedig azok, akiknek tíz vagy annál is több férfival volt már dolguk az esküvőjük előtt.

Amint azonban arra Nicholas H. Wolfinger, az Institute for Family Studies című blogon közzétett tanulmány szerzője felhívja a figyelmet, a házasság előtti szex és a későbbi válás közötti összefüggés ennyire azért nem egyértelmű. Például azok a nők, akiknek két szexuális partnerük volt a házasságuk előtt, nagyobb valószínűséggel válnak el a vizsgálat adatai alapján, mint azok, akiknek 3-9 közötti, sőt az 1980-as és 90-es években ezek a nők összességében nagyobb arányban váltak el még azoknál is, akiknek 10 vagy annál is több férfi parterük volt már, mielőtt férjhez mentek volna.

A számok arról árulkodnak, hogy a 2000-es években azoknak a nőknek, akiknek tíznél is több házasság előtti kapcsolatuk volt, nagyjából a 33 százaléka vált el az esküvőt követő öt éven belül, míg ez az arány 30 százalékra csökkent azoknál, akiknek kettő és 25 százalékra azoknál, akiknek 3-9 kapcsolata volt az esküvőt megelőzően. Azok körében, akik szűzen mentek férjhez, a válási arány mindössze 6 százalék volt. Míg egyes amerikai konzervatív lapok – például a Federalist vagy a Christian Post – mindebből azt a tanulságot vonták le, hogy a házassági előtti önmegtartóztatás a hosszú házasság titka, a Daily Beast munkatársai azt feszegetik, hogy miért csupán a nők házasság előtti szexuális élete került górcső alá, miért nem gyűjtenek ugyanígy információkat a férfiakkal kapcsolatban is?


Forrás: Medipress
2016. 06. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés