2024. Március 28. csütörtök
A kilencéves Jack Bristow a legfiatalabb a világon, akinél hererákot diagnosztizáltak. A kisfiú már két kemoterápiás kezelésen van túl, jobboldali heréjét pedig el is kellett távolítani.

A bajok az elmúlt év szeptemberében kezdődtek, amikor futballozás közben a labda lágyékon találta a fiút. Ezt követően Jack nagyon fájlalta a heréjét, így szülei orvoshoz vitték, aki gyulladásra gyanakodott és ibuprofent írt fel a számára. Néhány hét múlva azonban ismét eltalálta egy labda ugyanott, és ekkor egyből kórházba szállították, ahol az orvosoknak feltűnt, hogy a jobboldali heréje láthatóan nagyobb, mint a baloldali. A szakemberek – miután minden más lehetőséget kizártak – szövetmintát vettek a fiútól, és hamarosan kiderült, hogy Jack heréjében rákos sejtek találhatóak. Az orvosok szerint a fiú a labdatalálatnak köszönheti az életét, anélkül ugyanis könnyen lehet, hogy túl későn vették volna észre a bajt, így azonban még időben meg tudták műteni, és el tudták kezdeni a kemoterápiás kezelést.

A hererák jellemzően a 15 és 45 év közötti férfiakat érinti, évente nagyjából 2200 esetet diagnosztizálnak. Bár ez az egyik legritkább ráktípus, viszonylag jól kezelhető, és ha időben észreveszik, a gyógyulás esélye 98 százalékos. A hererákra utaló egyik tünet lehet a herében található apró duzzanat, ami legtöbbször nem okoz fájdalmat. Van, aki csak az áttétes tüneteket érzékeli, például a mellduzzanatot vagy a hátfájdalmat, ami a megnagyobbodott nyirokcsomók következménye lehet.


Forrás: Medipress
2015. 02. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés