2024. Október 08. kedd
Az elegendő folyadék fogyasztása nem csak ahhoz nélkülözhetetlen, hogy ne száradjunk ki, de amerikai kutatók szerint fiatal férfiaknál a húgyhólyagrák veszélyétől is véd.

A Brown Egyetem ez 22 éven át tartó vizsgálatban részt vevő 48 ezer férfi adatait elemezte, akik a kutatás kezdetén 40 és 75 év közöttiek voltak. A résztvevőket négyévente kikérdezték arról, mennyi folyadékot fogyasztanak naponta. Az eredmények alapján a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy minél fiatalabb valaki, annál erősebb összefüggés figyelhető meg az elegendő folyadékbevitel és a húgyhólyagrák esélyének csökkenése között.

hólyagrák, folyadék

Az összefüggés pontos oka nem ismert; Jiachen Zhou, a tanulmány szerzője úgy véli, azzal magyarázható, hogy a sok folyadék még azelőtt kitisztítja a szervezetből a rákkeltő anyagokat, mielőtt azok bármilyen kárt tudnának tenni a szövetekben.

A BBC News már korábban is beszámolt egy a New England Journal of Medicine című lapban megjelent hasonló jellegű tanulmányról, amelyből kiderült, hogy azok a férfiak, akik naponta legalább tizenegy pohár folyadékot isznak, felére csökkenthetik a húgyhólyagrák kialakulásának veszélyét, mivel a folyadékfogyasztás hatására kitisztul a szervezetet, az oxigén és a tápanyagok pedig gyorsabban eljutnak a sejtekbe.


Forrás: Medipress
2011. 11. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés