2024. December 03. kedd
Kifogyhatnak kifogásaikból azok, akik időhiányra hivatkozva nem sportolnak rendszeresen, mert szakértők szerint a rövid, intenzív terheléssel járó edzés még hatékonyabb is, mint a hagyományos tréning.

Az intenzív, egymás után többször megismételt szakaszokat tartalmazó edzésmódszert eredetileg sportolók számára fejlesztették ki, de Jan Helgerud, a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem (NTNU) szakértője megállapította, hogy az átlagemberek számára is alkalmazható testedzési formát jelent.

intenzív edzés

A kutató szerint a jelenleg ajánlott heti két és fél órás testmozgás időtartama jelentősen csökkenthető. A szakember egy sorozatban négyszer megismételt négy-négy perces erős terhelést javasol, amelyek közé három-három perces regenerálódási időt lehet beiktatni. Az eddigi tesztek főként futásra, kerékpározásra vonatkoztak, de evezéssel, úszással is jól működik a módszer.

Helgerud szerint nem attól kell tartani, hogy az intenzív edzés túl sok lehet egyes embereknek. „Engem sokkal jobban aggaszt, hogy az emberek egyáltalán nem edzenek. Az inaktivitás az, amely megöl bennünket” – tette hozzá.

Felmérések eredménye szerint a rendszeres szakaszos tréning jelentősen növelte az emberek állóképességét, javította oxigénfelhasználásukat és erejüket. Még az idősekkel és szívbetegekkel végzett tanulmányok is úgy találták, hogy a szakaszos tréning alkalmazása után javult oxigén-felhasználásuk és kondíciójuk.


Forrás: MTI
2010. 02. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés