2024. Március 28. csütörtök
Kávékóstolóval, latte art bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.

Magyarországon tizedik alkalommal rendezik meg a kávé világnapja tiszteletére A Kávé Napja eseményt, melynek során magyar pörkölők, nemzetközi kávéforgalmazók, kávégép-kereskedők és baristák várják a közönséget számos különlegességgel, a csúcsminőségű espressóktól a kávékoktélokig.

Kávé világnapja

A látogatók különleges (specialty) kávékkal találkozhatnak a kiállítók asztalain; csúcsminőségű arabica fajtákból készülnek a korlátlanul kóstolható espressók, filteres kávék és tejes kávéitalok. A magyarországi Michelin-csillagos éttermek kávés partnerei közül többen is jelen lesznek a rendezvényen.

A színpadi beszélgetések során téma lesz a kávévilág helyzete a jelenlegi gazdasági válság tükrében, valamint a magyar piac túlélési lehetőségei is. Élőben jelentkezik be Tóth Sándor, a Bányai Kávé alapítója Costa Ricából, és a beans to cup koncepcióban rejlő lehetőségekről, valamint a nemzetközi trendekről is szó esik.

Az októberben ismét elstartoló Budapest-Bamako rally alapítója, Szabó Gál András arról mesél, hogyan kávéznak valójában az afrikaiak, miközben a legjobb minőségű arabicákat termesztik és adják el a nemzetközi kereskedőknek.

Bóka Csaba, a spanyol Xorxios nyerskávé-kereskedés képviseletében különleges kóstolóprogramot tart. A magas minőségű robusta kávé térhódítása egyre jellemzőbb világszerte, így a programban az idei fine robusta újdonságokat ismerheti meg a közönség.

Mindezeken felül lesznek kávékoktélok, növényi tejalternatívás verziók, izgalmas kínai teák, de bárki elkészítheti egyéni latte art mintáját is egy tejhabnyomtató segítségével.

A rendezvény teljes programja a www.kavenapja.hu honlapon olvasható.


Forrás: MTI
2022. 09. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés