2024. Március 28. csütörtök
Bizonyos testi problémákról a nők soha, vagy csak legvégső esetben beszélnek. A kínzó bélgázoktól a kellemetlen szagú hüvelyváladékig terjedő kényes témákat most amerikai kutatók vesézték ki, és az érintettek megnyugtatására tanácsaikat is megosztották velük.

Dr. Donnica Moore Far Hills-i nőgyógyász szerint a legkínosabb témák a mellékhelyiségekkel kapcsolatosak: ilyenek például a vizeletürítési, bélműködési, menstruációs, hüvelyi és hólyagproblémák. A problémák másik köre a szagokkal kapcsolatos, mint a testszag, a kellemetlen szagú hüvelyváladék és a rossz lehelet. „Ha hallgatunk róla, az nem segít, hiszen ezek a kellemetlenségek gyakran sikerrel orvosolhatók.” – mondja a szakember, aki szerint a hat legkínosabb állapot a következő:

Női titok nőgyógyász

Gyakori vizelési inger

„Tudjuk, hogy több mint 17 millió amerikai nő szenved vizelettartási problémáktól, és mégsem mernek beszélni róla, mert azt hiszik, hogy illik visszafogni magukat” – mondja Moore. „Azt is tudjuk, hogy ez az életkorral áll összefüggésben, és senki sem ismeri be szívesen, hogy öregszik, de minden harmadik panaszokkal küszködő nő 35 év alatti. A vizeletcsepegés minden esetben kóros, de jó hír, hogy sokféle eredményes terápia áll rendelkezésre. Az orvosok ritkán szegezik nekünk a kérdést, hogy van-e vizelettartási problémánk, erről nekünk kell őt tájékoztatnunk. Az önkezelés gyakran csak ront a helyzeten.” – mondja Moore.

„A jelenségtől gyakran szenvednek a változókor előtt álló nők.” – állítja Dr. Jacqueline Thielen, a Mayo Klinika konzultánsa. „Gyógyszerekkel, étrendi változtatásokkal és Kegel-gyakorlatokkal meg lehet erősíteni a záróizmokat. A tünet ugyanakkor jelezhet mélyben megbúvó betegséget is, mely kivizsgálásra szorul, de lehet bizonyos gyógyszerek mellékhatása is.” – tette hozzá a szakember.

Túl sok bélgáz
Mindenkiben termelődik, csak néhányan nem vallják be. „Orvosunkkal mindenképp meg kell osztani a tünetet, mert gyakran az étkezési szokásainkkal kapcsolatos, és ennek módosításával, vagy recept nélkül kapható készítményekkel lehet kezelni.” – mondja Moore. „Nem csak a bab okoz szeleket. Sokan meglepődnek talán, de attól is kerülhet levegő a belekbe, ha szívószállal iszunk, illetve a keresztesvirágzatú zöldségek (pl.: káposzta, karfiol, karalábé) is sok bélgázt termelnek.” – mondja Thielen.

Irritábilis bél szindróma (IBS)
Erre a betegségre egyaránt jellemző a hasi fájdalom vagy diszkomfortérzet, a bélmozgások változása, a hasmenés vagy a székrekedés. A lakosság mintegy 10-15 százalékát érinti, és a nőknél különösen gyakori. Thielen szerint sokakat kellemetlenül érinthet ez a betegség, mert másnak érzik magukat tőle, azonban sokféleképpen elviselhetőbbé lehet tenni.

Erős izzadás
Sok nő szégyelli, akár a tenyeréről, akár a hónaljáról van szó. Moore szerint ezt a tünetet is orvossal kell kivizsgáltatni. Vannak receptre felírható izzadáscsökkentők az extrém esetek kezelésére és botox-injekciókkal is lehet csillapítani a kellemetlenséget. Thielen hozzáteszi: „Ha változást észlelünk a verejtékezésben, vagy gondokat okoz, és megakadályoz bizonyos tevékenységekben, akkor van lehetőség a kezelésre.”

Kellemetlen szagú hüvelyváladék
„Fertőzés jele lehet, de nem feltétlenül gombák okozzák.” – mondja Thielen. Néhány nő túlzásba viszi a recept nélkül kapható gombaellenes készítmények alkalmazását, így gyakran nem részesülnek megfelelő kezelésben. Néhányan csak azt képzelik, hogy más a szaguk, és ez befolyásolja az énképüket, a szexualitással kapcsolatos érzéseiket. Mi a végső megoldás? Felkeresni az orvost.

A szexuális vágy hiánya
„Úgy veszem észre, hogy a nők nem szívesen beszélnek a csökkent nemi vágyról, mely egy sor elváltozás tünete lehet”. Thielen szerint a problémának lelki, testi vagy szociális oka is lehet, tehát valójában szükség van mindhárom tényező vizsgálatára. Ha egy nő például az idős szüleit ápolja, és ez tölti ki minden idejét, fizikailag és érzelmileg nem nagyon kapható a szexre (szociális ok). A lelki okok között szerepelhet depresszió, idegesség, alacsony önértékelés; biológiai ok lehet például szívbetegség, cukorbetegség, vagy bizonyos gyógyszerek hatása.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés