2024. December 18. szerda
A kézfogás erőssége is jelezheti, milyen hosszú élet vár valakire – állapították meg a University College London kutatói több mint harminc tanulmány adatait elemezve.

A szakemberek olyan egyszerű teszteket kerestek, amelyek segítségével megjósolható, hogy mely páciensek vannak nagyobb halálozási kockázatnak kitéve, kikre szükséges jobban odafigyelni. Az eredeti vizsgálatok több tízezer, többnyire hatvan év fölötti ember bevonásával készültek: felmérték a résztvevők fizikai képességeit mérték, majd a későbbiekben összevetették a halálozási adatokkal.

kézfogás

A londoni kutatók megállapítása szerint a halálozási arány a tanulmányok szerint 67 százalékkal magasabb volt azoknál, akiknek kézfogása gyenge volt, azokhoz képest, akik határozottabban szorítják meg mások kezét.

Hasonló összefüggést találtak a járás gyorsasága és a karosszékből való felállás, valamint a halálozási arány között is: a lassabban járó és székből felemelkedő emberek nagyobb kockázattal haltak meg a rákövetkező időszakban. Használható kockázati jelzőnek mutatkozott az egyensúly egy lábon való megtartása is – idézte a tanulmány megállapításait a BBC hírportálja.


Forrás: MTI
2010. 09. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés