2024. Március 29. péntek
A kismamák tudják, mekkora kihívást jelenthet az alakjuk visszanyerése a szülés után. Most viszont kiderült, hogy a párjuknak sem árt odafigyelni a derékbőségükre.

Az elsőgyermekes apukák testtömegindexe átlagosan 2,6 százalékkal nő, ami nagyjából 2 kilogrammos súlygyarapodásnak felel meg – állítják a szakemberek.

A kutatók 10 000 férfit kísértek figyelemmel két évtizeden keresztül, mégpedig tinédzser koruktól kezdve a harmincas éveik elejéig. Úgy találták, hogy akik közülük családot alapítottak, lényegesen nagyobb eséllyel híztak az első gyermek születését követő esztendőben. A gyermektelenek ezzel szemben még fogytak is egy keveset.

Az American Journal of Men’s Health című szakfolyóiratban megjelent eredmények alapján az apák súlygyarapodása már egészségügyi problémákat okozhat. „Minél többet híznak és minél magasabb a BMI-jük, annál nagyobb náluk a szívbetegség, a cukorbetegség, illetve a rák kialakulásának kockázata” – fogalmazott a kutatást vezető Dr. Craig Garfield, a chicagói Northwestern University munkatársa. A szakértők nem vizsgálták a testsúly és a szülői lét pontos összefüggését, ám Dr. Garfield szerint az életmód megváltozása valószínűleg szerepet játszik a dologban. „Új feladatokban kell helytállni, így nincs idő ugyanannyi testmozgásra. A család válik a legfontosabbá” – taglalta a kutató, hozzátéve, hogy általában az apukák eszik meg a gyerekek után a maradékot.


Forrás: Medipress
2015. 08. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés