2024. Március 28. csütörtök
Egy széles körű brit kutatás szerint a magas koleszterinszint nőkben megnövelheti az emlőrák kialakulásának kockázatát.

A kutatást vezető Rahul Potluri, az Aston Orvostudományi Egyetem munkatársa szerint az eredmények azt sugallják, hogy a koleszterinszint gyógyszeres kontrollálása segíthet az emlőrák megelőzésében. „Ez egyelőre csak előzetes kutatás, és további kutatásokra lesz szükség az eredmények igazolásához, de ha 10-15 év múlva több vizsgálat is megerősíti ezt az összefüggést, talán megkezdődhetnek a klinikai kísérletek a sztatinok alkalmazásával kapcsolatban az emlőrák kezelésében” – mondta Potluri. A vényköteles sztatinokat jelenleg a koleszterinszint csökkentésére használják. A kutatás során több mint 660 ezer nőbeteg adatait elemezték Birminghamben és Manchesterben 2000 és 2013 között, és egy statisztikai modell segítségével vizsgálták az összefüggést a magas koleszterinszint és az emlőrák között. Az eredmények azt mutatták, hogy a magas koleszterinszint 64 százalékkal növeli nőkben az emlődaganat kialakulásának kockázatát.

A kutatás előzményeként tavaly egy egérkísérlet kimutatta, hogy az agresszív emlődaganat növekedése összefüggésben áll egy vegyülettel, melyet a szervezet a koleszterin feldolgozása során termel. A mostani eredmények ellenére azonban Potluri is hangsúlyozta, hogy bár kapcsolat mutatható ki a koleszterinszint és az emlőrák kockázata között, ez még nem bizonyít ok-okozati összefüggést. Az eredményeket pénteken mutatták be Barcelonában az Európai Kardiológus Társaság és 13 másik európai orvosi társaság közös szervezésében megrendezett nemzetközi konferencián.


Forrás: Medipress
2014. 07. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés