2024. Március 29. péntek
Különböző dolgok véletlenszerű lenyelése gyakori belgyógyászati vészhelyzet. Az azonban ritka, hogy valaki egy méretes kanalat nyeljen le, hát még az, hogy a lenyelt kanál a gyomron túli bélszakaszokig eljusson.

Egy 33 éves nő torkán halszálka akadt fenn, amit mintegy 20 óra elteltével kezdett megelégelni. Állítása szerint volt tehát célja annak, hogy egy méretes kanalat nyomott le a torkán, amit azonban a szálka eltávolítása helyett véletlenül lenyelt.

kanál

A hölgy panaszmentesen ment orvoshoz, nem számolt be hasi fájdalom, láz, hányás, nyelési zavar, hangváltozások, köhögés vagy légzési nehézség egyikéről sem. A sürgősséggel elrendelt hasi röntgenvizsgálat szerint a gyomron már túljutott az evőeszköz, amikor annak kivételét megkísérelték gyomortükör segítségével. Mivel nem jártak sikerrel, műtétre került sor, melynek során sikeresen eltávolították a 15 cm hosszú kanalat, mely már javában a vékonybélben tartott. Az elégedett páciens 7 nappal a műtét után hagyhatta el a kórházat.

Az esetről a World Journal of Gastroenterology című szaklap számolt be.


Forrás: Medipress
2009. 10. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés