2024. December 03. kedd
A turizmust is érinti néhány óvatossági intézkedés, amelyet Kínában a madárinfluenza miatt vezettek be.Vasárnap öt új madárinfluenza-fertőzésről érkezett hír Kína négy tartományából. Eddig 127 esetet jelentettek, amelyek közül 23 volt halálos.

A kínai sajtó beszámolói szerint a lakosság körében általánosan tapasztalható aggodalom ellenére a május elsejéhez kapcsolódó, hétfőn kezdődött három napos munkaszüneti időszakban csak korlátozott mértékben lesz hatással a belföldi turizmusra a vírus.  Az utazásszervezők ugyanakkor már nem ajánlják a madárvonulások megfigyelésére szervezett, korábban népszerű programokat, a madárvárták nem fogadnak vendégeket. A vidéki éttermek java része levette menüjéről a csirke- és kacsaételeket.

   

A szakemberek ugyanakkor egyrészt azt hangsúlyozzák, hogy a jól megfőzött baromfi nem jelenthet veszélyt, másrészt azt, hogy a H7N9 jelű vírus egyelőre bizonyíthatóan nem terjed emberről emberre. A közvéleményt viszont aggodalommal tölti el, hogy egyre több térségében jelenik meg a kór, ami korábban elsősorban a keleti országrészre volt jellemző. Több, élő baromfit értékesítő városi piacot bezártak az után, hogy - mint legutóbb vasárnap, a déli Tungkuanban - az ott lévő szárnyasokat egytől egyig levágták, mert találtak egy fertőzött állatot.

    

Hongkong hatóságai a várható turistaáradat miatt a korábbinál is nagyobb készenlétben vannak, míg Tajvanon - miután ott is találtak egy beteget, aki előtte a kelet-kínai Szucsouban járt - azt fontolgatják, hogy a tervezettnél előbb bevezetik az élő baromfi piacon történő levágásának tilalmát.  Hszü Csian-kuo, a betegségmegelőzési központ kutatója Pekingben úgy nyilatkozott, továbbra is kevés az esélye annak, hogy járvány törjön ki, miközben nem vonta kétségbe a helyzet súlyosságát. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető tisztségviselője korábban azt nyilatkozta, hogy az emberek számára szokatlanul veszélyes vírusról van szó.

    

A kutatók a megelőzés legnagyobb problémáját abban látják, hogy nem ismerik a vírushordozó szárnyasok fellelhetőségi helyét, és nem tudnak következtetni mozgásuk irányaira.A kínai kormányfő a hétvégén felkereste az országos betegségmegelőző központot, ahol a kérdésben pontos és időben szolgáltatott információkat ígért, illetve a lakosság félelmének eloszlatását. Li Ko-csiang a baromfiágazatban bevezetendő modern technológia szükségességére is felhívta a figyelmet.


Forrás: MTI
2013. 04. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés