2024. Március 28. csütörtök
Egy máskülönben egészséges, 35 éves hölgy fogyás céljából szedett étrendi kiegészítőt, ami végül májültetést szükségessé tevő májelégtelenségbe torkollt – olvasható a Gastroenterology májusi számában.

A Kentucky Egyetem (Lexington, Egyesült Államok) munkatársai írták le azt az esetet, amikor a májelégtelenség kialakulását a fogyasztó tablettákkal lehetett kapcsolatba hozni. A hölgy két nap alatt három pirulát vett be, és két héttel később besárgult. Állapota egyre rosszabbodott, végtagjai megduzzadtak, hasűri folyadékgyüleme alakult ki. Nyolc héttel később májátültetés vált szükségessé. A műtét utáni hétre rendeződött állapota, így a kezelőorvosok otthonába bocsátották.

A gyógyszer okozta gyors lefolyású májkárosodás ismert szövődmény az orvostudományban. A hölgy az étrendi kiegészítő mellett rendszeresen szedett antidepresszáns készítményt (szertralin), valamint fogamzásgátló szert – ez utóbbiakat három éve, bárminemű probléma nélkül. A cikk vezető szerzője, Dr. Erin Maynard arra hívja fel a figyelmet, hogy eddig az étrendi kiegészítőben fellelhet bűnös összetevő DMAA volt, mely egy ellentmondásos amfetaminszármazék. Korábban már leírtak olyan eseteket, amikor az alkalmazás súlyos egészségügyi következményekkel járt, például szívrohamot és halált okozott.

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) 2013 áprilisában már írt figyelmeztető levelet azoknak a cégeknek, melyek DMAÁ-t tartalmazó készítményt forgalmaznak, és a szóban forgó termék gyártója már jelezte is, hogy a jelenleg elérhető termékekből kivonták a problémás összetevőt. A most leírt esetet megelőzően az amerikai haditengerészet hawaii központján 43 katonáról számoltak be, amikor a kialakult májgyulladás szintén kapcsolatba volt hozható a DMAA használatával – bár az a szer másik cég terméke volt. Az említett hölgynél viszont úgy tűnik, hogy a kórok nem a DMAA volt, ugyanis a termék ehelyett zöldtea-kivonatot, zöld kávébabot és koffeint tartalmaz. Egy másik magányos eset egy 16 éves fiúról számolt be, amikor fogyasztó céllal fogyasztott zöld tea okozta a májproblémákat. A szakértők tehát felhívják a figyelmet az óvatosságra még azon termékek esetén is, melyet a „100 százalék természetes összetevő” szlogennel reklámoznak.


Forrás: Medipress
2014. 08. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés