Nemrég kezdődött el a 450 kilogrammos medvék részvételével készülő kutatás, aminek során a kutatók remélik, rájöhetnek a medvék titkára, vagyis arra, hogyan lehetséges, hogy ezek az állatok naponta akár 58 000 kalóriát is elfogyasztanak, és mégse híznak meg. Mielőtt téli álomra hajtanák a fejüket, a medvék nagyjából 45 kilogramm olajos magot, lazacot és bogyós gyümölcsöt fogyasztanak el, ami jelentősen megnöveli a koleszterinszintjüket és a vérnyomásukat. Ennek ellenére, az emberekkel ellentétben, a medvék sosem kapnak szívrohamot, nem szenvednek érszűkületben és cukorbetegek sem lesznek. Hogy megfejtsék ennek a titkát, az Amgen nevű amerikai gyógyszergyár tudósai jelenleg 12 grizzly medve részvételével végeznek kutatásokat. A medvék mind a Washington Állami Egyetem vendégszeretetét élvezik már több mint negyed évszázada. Dr. Kevin Corbit az állatok zsírtartalékait vizsgálta meg, valamint kollegáival együtt folyamatos megfigyelés alatt tartotta a medvék szívműködését, ezen kívül vérmintákat is vett tőlük és rendszeresen biopsziát végzett rajtuk, hogy rájöhessen a titkukra.
Dr. Corbit szerint az eddigi vizsgálati adatok azt sugallják, hogy a medvék képesek befolyásolni az inzulin-érzékenységüket. Ez a hormon felelős a cukrok és zsírok lebontásáért és energiává alakításáért. A téli álom előtti súlygyarapodás alatt a medvék sokkal érzékenyebbé válnak az inzulinra, a téli álom kezdetekor azonban egyáltalán nem is reagálnak rá. Dr. Corbit azt tervezi, hogy a következő két év során kideríti, pontosan hogyan működik ez a mechanizmus. A munkáját segíti majd a medvék géntérképének elkészítése is, amit reményei szerint hamarosan befejeznek a kollegái.
A Washington Egyetem medveközpontját 27 évvel ezelőtt hozták létre és az itteni állatok vagy már a központban születtek, vagy olyan helyekről menekítették ki őket, ahol túl közel kerültek emberekhez a nemzeti parkokban. Dr. Corbit korábban eddig csak patkányokon végzett kísérleteket, ezért saját bevallása szerint beletelt egy kis időbe, míg hozzászokott a nagytestű medvékhez. A központot egyébként különleges biztonsági intézkedésekkel védik, hogy a medvék még véletlenül se juthassanak ki. "Mindenképpen szeretnénk megtudni ezeknek a csodálatos állatoknak a titkait, és a következő pár évben ennek szenteljük az életünket" - nyilatkozta a kutatásban szintén részt vevő Dr. Alexander Kamb.