2024. December 03. kedd
A szép mosoly minden téren sikeressé tesz -  Egészség és mosolygás
A mosoly az egyik legalapvetőbb emberi arckifejezés, ami amellett, hogy pozitív érzelmek kifejezője, fontos eszköz a másokkal való kapcsolatteremtésben, és ki hinné, de a kiegyensúlyozottság mellett az egészség megteremtésében is alapvető fontosságú. A valóban szép és felvidító mosolynak azonban nem csak a jókedv feltétele, hanem a szép és egészséges fogsor is.

A mosolygás, a nevetés elemi szociális eszköz, ami a feltételezések szerint az evolúció során már azelőtt kialakult, hogy őseink beszélni tudtak volna. A mosolygással embertársaink számára azt fejezzük ki, hogy nyitottak vagyunk a velük való kommunikációra, hogy biztosak vagyunk magunkban, és jól érezzük magunkat abban a helyzetben, amelyben éppen vagyunk. Bizonyított tény az is, hogy a nevetés ragadós, gondosan adagolt mosolyokkal tehát a környezetünkben lévőket is boldogabbá tehetjük.

mosolygás, mosoly, nevetés

A szép mosoly minden téren sikeressé tesz

Nem elhanyagolható szempont, hogy a mosoly kiemelt jelentőséggel bír a párválasztás területén. Az Aberdeeni Egyetem felmérése szerint a mosolygós arcokat vonzóbbnak találják az ellenkező nem tagjai, más kutatások pedig azt igazolták, hogy a férfiak vonzóbbnak tartják az átlagosabb külsejű, de szép mosolyú nőket, mint a komor vagy undok szexbombákat. Egy felmérés szerint a férfiak 95%-a csak vidám nőnek udvarolna!

A párválasztás mellett a mosolygás az élet egyéb területein is sikeressé tesz minket. Említettük, hogy a mosoly vonzóvá tesz minket mások szemében, márpedig a londoni Guildhall Egyetem kutatása szerint a vonzó emberek több pénzt keresnek. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a mosolygós jelöltek nagyobb eséllyel szerepelnek az állásinterjúkon. A fejvadászok szerint a mosolygó száj és szem nyitottságot, odafigyelést, kiegyensúlyozottságot sugall. Az állásinterjút vezető szakemberek két hasonló végzettségű és tapasztalatú nő közül általában a mosolygósabbat választják.

Egy idén júliusban végzett magyarországi felmérés során a megkérdezett nők 80%-a egyetértett azzal, hogy a szép mosolyú nők sikeresebbek, 90% szerint pedig több előnyt élveznek a hétköznapok során.

Egészség és mosolygás

A mondás, miszerint a nevetés a legjobb orvosság, egyáltalán nem alaptalan: számtalan kutatás bizonyítja, hogy a nevetés csökkenti a stressz káros hatásait, erősíti az immunrendszert, edzi a légzéshez használt izmokat és felpezsdíti a vérkeringést, de a kiadós hahotázások ideális testsúlyunk megtartásában is segítenek.

A nevetés során fokozott mértékben bomlanak le a stresszhormonokat, ezzel párhuzamosan nő az endorfinok, vagyis a boldogsághormonok szintje, mindez pedig pozitív hatással van az immunrendszerre. Emellett a nevetés pozitív hatással van az ereket bélelő és védő hámszövet, az endotélium állapotára – amelyet egyébként a mentális stressz nagyban károsít –, ezáltal jótékonyan hat a szívre és az erekre is.

A Marylandi Egyetem egyik felmérése kimutatta, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel alakulnak ki szívproblémák azoknál, akik stresszes vagy kényelmetlen helyzetekben képtelenek mosolyogni. Egy másik amerikai kutatás szerint a szívbetegek 40%-kal kevesebbet nevetnek az egészségesekhez képest.

A felszabadult mosoly feltétele az ápolt fogsor, ami pedig más folyamatok révén is összefügg a szív-érrendszeri betegségek elkerülésével. Feltételezések szerint az ínybetegség és a fogszuvasodás kialakulásáért felelős baktériumok a véráramba jutva károsíthatják az ereket, vagy ott gyulladást okozva kihathatnak a szívre, és különböző betegségeket idézhetnek elő.

A szép fogsor és a mosolygás révén tehát valóban sokat teszünk az egészségünkért, azon tény ismeretében, hogy a világon a legtöbben szív-érrendszeri megbetegedések következtében halnak meg.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés