2024. Április 19. péntek
Sokan mondogatják, hogy megőrjíti vagy megöli őket a munkájuk, és elképzelhető, hogy nem is állnak olyan távol az igazságtól. Számos kutatás bizonyítja, hogy a munka kritikus szerepet játszik az ember mentális és fizikai egészségi állapotában.

A legtöbb ember érthető okokból korai nyugdíjazásra vágyik, pedig egy osztrák kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a fiatalabb korban nyugdíjba vonult férfiak nagyobb valószínűséggel halnak meg 67 éves koruk előtt, mint azok, akik tovább dolgoznak. Az osztrák kutatók azzal magyarázták a jelenséget, hogy a nyugdíjas emberek gyakran kevésbé törődnek már az egészségükkel, inni és dohányozni kezdenek, valamint kevesebbet is mozognak.

munka, egészség

Ugyanakkor egészségügyi szempontból nem túl szerencsés, ha olyan munkánk van, amit egyenesen utálunk csinálni. „Amikor a munkavállaló huzamosabb ideig dolgozik olyan munkahelyen, ahol nem érzi jól magát, és olyan munkát kell végeznie, amivel érzelmileg nem tud azonosulni, az emocionálisan teljesen leszívhatja az ember energiát és idővel pszichés zavarokat is okozhat” – mondta Alexandra Panaccio, a montreali Concordia Egyetem docense. 

A mondás szerint egy kis munkába még senki sem halt bele, pedig bizonyos kutatások ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Egy európai tanulmány például arra a megállapításra jutott, hogy akik naponta legalább 10 órát dolgoztak, azoknál körülbelül 60 százalékkal emelkedett meg a szívinfarktus és egyéb szívproblémák kockázata azokhoz viszonyítva, akik egyáltalán nem túlóráztak.

Az ingázásnak, illetve akár a városon belüli mindennapos munkába járásnak is meg vannak egészségügyi kockázatai. „A zsúfolt városi forgalomban történő autózás vagy a tömegközlekedés nagymértékben hozzájárul az emberek stressz-szintjének megemelkedéséhez, ráadásul az állandó ingázás következtében a munkavállalók gyakran fáradtak és kimerült lesznek” – magyarázta Erik Hansson, a svédországi Lund Egyetem kutatója.

A tartós munkanélküliség is rendkívül hatással lehet az ember egészségi állapotára. Egy felmérés alapján kutatók megállapították, hogy akik több mint 25 héten keresztül sikertelenül kerestek állást, azoknál sokkal nagyobb valószínűséggel alakultak mentális egészségügyi problémák, mondta Arthur Goldsmith, a Washington Egyetem professzora.


Forrás: Medipress
2012. 04. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés