2024. Március 28. csütörtök
Éppen elég dolog van, ami a kamaszokat ébren tarthatja éjjel – elég, ha csak a folyamatos chatelésre vagy az SMS-ezésre gondolunk –, ezt pedig kutatók szerint a nappali fény hiánya is tetézheti, megakadályozva, hogy éjjel eleget tudjanak aludni, ami pedig ebben a korban különösen fontos lenne.

A New York-i Rensselaer Műszaki Kutatóintézet munkatársainak kutatása szerint a túl sok, zárt térben töltött idő, és főleg a nappali fény hiánya miatt a tinik biológiai óráját nem éri elegendő inger ahhoz, hogy megfelelően beállhasson a megfelelő ébrenléti és alvási ciklus.

alvás, nappali fény

A kutatás vezetője, Mariana Figueiro szerint az ilyen, a nappali fényt nélkülöző tinédzserekre jellemző, hogy később fekszenek le, rosszabbul és kevesebbet alszanak és nagy valószínűséggel rosszabbul is teljesítenek az iskolában. A kutatók ezt a jelenséget 'tinédzser éjszakai bagoly szindrómának' nevezték el.

A kutatás során 8. osztályos tanulókat vizsgáltak, akiknek speciális kiképzésű szemüveget kellett viselnük, amely meggátolta, hogy a rövid hullámú (kék) nappali fény a szemükbe jusson. Ezek a diákok átlagosan 30 perccel később feküdtek le aludni, mint a szemüveget nem viselő társaik. Az 5 napon keresztül folyó vizsgálatok során kiderült, hogy a kék nappali fény hiánya miatt a melatonin hormon kiválasztása késett, és mivel ez a hormon szabályozza, hogy testünk érzékelje az éjjel beálltát, így a diákok is csak később érezték ezt.

A kutatás eredményeinek igazolására a viszonylag kevés résztvevő miatt további vizsgálatokra is szükség lesz.


Forrás: Medipress
2010. 02. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés