![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Télen arcbőrünk sokkal nagyobb törődés igényel az év többi évszakához képest az időjárás viszontagságai miatt.
Az irodai dolgozók többsége a munkahelyén fogyasztja el ebédjét, amit jellemzően otthonról visz magával. Különösen igaz mindez a 18 és 30 év közöttiekre: ennek a korcsoportnak a háromnegyede fogyasztja délben a magával hozott ételeket.
![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
A náthának is lehetnek szövődményei, ezért ha romlik a gyermek általános állapota, orvoshoz kell vinni - közölte Bánfi Andrea gyermektüdőgyógyász.
![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Idén is jelentős mennyiségű termékadománnyal segíti a rászorulókat a 2018-ban 25 éves fennállását ünneplő Béres Alapítvány. Az immunrendszer fokozott védelmét biztosító gyógyszeradomány – melynek piaci értéke közel 50 millió forint – már karácsonyra eljut a támogatottakhoz.
Azt eddig is tudtuk, hogy szükséges mozogni ahhoz, hogy egészségesek és fittek maradjunk, sőt ahhoz is, hogy beindítsuk, felgyorsítsuk a gyógyulás folyamatát. Most azonban egy hiteles amerikai szervezet konkrét ajánlást tett a mozgás ajánlott mennyiségéről, amelyet dr. Vernes Réka, az Életmód Orvosi Központ életmód orvosa elemzett.
![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank péntektől vasárnapig.
Mintegy 600 ezer embert érintenek Magyarországon az idült légúti betegségek, így ez népbetegségnek számít.
A hatéves gyermekek csupán 40 százalékának jók a fogai - mondta Tóth Tünde, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati roadshow-jának fogorvosa.
A gyermekgyógyászati, valamint a terhesség és a szoptatás alatt alkalmazott kezelések kapcsán észlelt feltételezett gyógyszer-mellékhatások bejelentésére hívja fel a figyelmet a november 19-23. között zajló nemzetközi kampányhét.