Számos tanulmány beszámolt már arról, hogy a koffein potenciálisan tudja lassítani a Parkinson-kór kialakulását. A kutatók most olyan koffein-alapú vegyületeket fejlesztettek ki, amelyek ígéretesnek mutatkoznak a Parkinson-kór progressziójának lassításában.
Forrás: Medipress
2016. 10. 18.
A kutatók már több mint ötven éve tudják, hogy a zab csökkenti a koleszterinszintet, és így a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is, ám mindezidáig elsősorban a zabnak a „rossz” (LDL) koleszterinre gyakorolt hatásával foglalkoztak csupán.
Forrás: Medipress
2016. 10. 17.
A tudomány története során először merül fel a kérdés, hogy vajon valóban napi nyolc pohár vízre (kb. 2-2,5 liter) van-e szükségünk. A Monash University tanulmánya azt a kérdést is felteszi, hogy vajon lehetséges-e a túlivás: vagyis az, hogy egyszerűen túl sok folyadékot veszünk magunkhoz.
Forrás: Medipress
2016. 10. 17.
A legtöbb ember hiába diétázik, olykor-olykor azért enged a csábításnak: ezeket a kisebb-nagyon falatokat ugyanakkor említésre méltónak sem találja, ezért nem is listázza őket az elfogyasztott kalóriák között.
Forrás: Medipress
2016. 10. 17.
1 . oldal
Székletterápiát olyan visszatérő fertőzésre alkalmaznak, amely antibiotikumra nem reagál.
Forrás: Medipress
2016. 10. 17.
Egy új kutatás szerint azok a nők, akik az éjszaka folyamán hőhullámoktól szenvednek, nagyobb valószínűséggel tapasztalnak magukon enyhe depressziós tüneteket a klimax során.
Forrás: Medipress
2016. 10. 16.
A gyerekek és a tinédzserek nagyobb valószínűséggel fogyasztanak cukros üdítőitalt, ha az gyorséttermi menühöz jár. Az eredmények ajánlása szerint az üdítő és a menü szétválasztásával redukálható a gyerekek kalóriabevitele.
Forrás: Medipress
2016. 10. 16.
Egy új kutatás eredményei szerint a betegek a szorongás, a félelem illetve a fóbiák leküzdésében nagyobb előrelépést mutatnak, amennyiben a terápiás ülés korai napszakban történik, mert a nap folyamán a kortizol hormon szintje ekkor a legmagasabb.
Forrás: Medipress
2016. 10. 16.
Úgy tűnik, a terhesség alatti rosszulléteknek fontos szerepe van. Mintegy 50-75%-kal kisebb a valószínűsége a vetélésnek azoknál a nőknél, akiknél reggeli rosszullét jelentkezik.
Forrás: Medipress
2016. 10. 16.
1 . oldal
A New York Egyetem szakembere, dr. Michael Weitzman munkatársaival az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vízipipázás jelenségét járta körbe az Egyesült Államokon belül, mivel felmérések alapján kimutatható, hogy az utóbbi időben megduplázódott az eszköz használóinak száma az országban.
Forrás: Medipress
2016. 10. 15.