2024. Március 28. csütörtök
A női orgazmus agyi hátterét vizsgálva kutatók rájöttek, hogy az agyban eltérő területek aktiválódnak, amikor egy nő egyedül, illetve amikor partnere társaságában jut el a csúcsra.

A New Scientist című szaklapban publikált eredmények két különböző kutatásból származtak. Dr. Barry Komisaruk, a Rutgers Egyetem kutatója egyedülálló női önkéntesek orgazmus közben készült MRI-képeit vizsgálta meg. Ezek alapján szexuális fantáziálás közben a nők agyának több mint 30 régiója aktivizálódik egyszerre, köztük a prefrontális kéreg is, ami a döntéshozatalért, a belső kényszerek irányításáért és a képzelőerőért felelős.

orgazmus, agy

Janniko Georgiadis, a hollandiai Groningen Egyetemen párokat vizsgálva arra jutott, hogy szexuális stimuláció esetén épp ezek az agyi régiók kapcsolódnak ki. Ebből az következik, hogy a szexuális érintkezés során a nők akkor érhetik el az orgazmus, ha képesek elengedni magukat és másfajta tudatállapotba kerülnek.

Ennek hiányában a nők nem lesznek képesek az orgazmusra. „Nem hiszem, hogy az orgazmus kikapcsolná a tudatunkat, de jelentősen megváltoztatja. Az orgazmus során a legtöbben elveszítik testkontrolljukat” – nyilatkozta Mr. Georgiadis.

A kutatások alapján világosan látszik, hogy a nők agya teljesen különböző módon dolgozza fel az egyéni és páros szexuális élményeket. A kutatók szerint a női orgazmus és a prefrontális kéreg további vizsgálata segíthet megérteni az orgazmus hátterében zajló testi folyamatokat, és segíthet azoknak a nőknek, akiknek gondjai vannak a csúcsra jutással.


Forrás: Medipress
2011. 05. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés