2024. December 02. hétfő
A kutatók meglepődve tapasztalták, hogy a súlyos stroke-on átesett betegek kézfej- és lábszármozgása visszatért, miután agyukat őssejtinjekcióval kezelték.

Az orvosok korábban úgy vélték, hogy a betegek a stroke után több mint hat hónappal már nem mutathatnak gyógyulást. Ennek ellenére az őssejtkezelés előzetes klinikai kísérletében részt vevő kilenc stroke-os beteg közül öt enyhe-közepes mértékű javulást mutatott. Néhány beteg több év teljes bénulás után újra meg tudta mozdítani az ujjait, mások pedig újra segítség nélkül tudtak járni otthonukban.

Keith Muir professzor, a Glasgow-i Egyetem kutatásának vezetője elmondta, hogy mivel eredetileg nem vártak jelentős változást vagy tartós javulást, nagy meglepetést okoztak az eredmények. Ugyanakkor azt is hozzátette, túl korai lenne kijelenteni, hogy a hatás valóban az új kezelésnek köszönhető, mely során őssejteket fecskendeznek közvetlenül a beteg agyának károsodott területeire, hogy egészséges szöveteket alkossanak, vagyis beindítsák a szervezet saját regenerációs folyamatait. Az eddigi kutatás alapján ugyanis az sem kizárható, hogy a betegek az alapos orvosi ellátásból származó „placebo hatás” következtében mutattak javulást.

A szűk körű kutatást, amely a világon elsőként vizsgálta az idegi őssejtkezelés biztonságát stroke-os betegekben, az Európai Stroke Konferencián tették közzé Londonban. Az idei év második felére tervezett második kísérleti szakaszban a kutatók a hatékonyságot fogják tesztelni.


Forrás: Medipress
2013. 05. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -