2024. Március 28. csütörtök
Régóta űzik orvosok azt az etikailag megkérdőjelezhető gyakorlatot, hogy placebót írnak fel betegeiknek, akik azt hiszik, „rendes” orvosságot kaptak. Kutatók most kipróbálták, mi történik, ha a páciens is tisztában van vele, hogy hatástalan gyógyszert szed.

A Harvard Egyetem munkatársa, Dr. Ted Kaptchuk arra volt kíváncsi, hogy a placebohatás működik-e akkor is, ha a felhasználók nincsenek félrevezetve. A kutató vezetésével zajló vizsgálatokba irritábilis bélszindrómában (IBS) szenvedő betegeket vontak be. Egyik részüket egyáltalán nem kezelték, a többieknek pedig megmondták, hogy csupán placebót kapnak, és tárgyilagosan felvilágosították őket arról, hogy az ilyen szerek a pozitív hozzáállás erejével hatnak.

placebo

Három hét múlva a nem kezelt csoport tagjainak 35 százaléka számolt be javulásról, a placebót kapottaknál azonban 59 százalék volt az arány – alig kevesebben, mint a legmodernebb kezelést kapó betegeknél.

„Nem gondoltuk, hogy ez fog történni, de igazán megkönnyebbültünk” – kommentálta Kaptchuk az eredményeket.

„Néhányan hitetlenek voltak, mások lelkesen álltak hozzá, de a végére a legtöbben azt mondták, élvezték a próbát. Úgy érezték, egy kis hatalmat kaptak” – mondta Kaptchuk. A hatás egyik magyarázata, hogy a naponta rituálisan ismétlődő cselekvés – a gyógyszer bevétele – azt üzente az agynak, hogy változást remélhet.

Egy másik kutató, Dr. Andrew Leucher még hozzátette, hogy a résztvevők valószínűleg tudat alatt sem szerettek volna csalódást okozni a kutatóknak, ez is hozzásegíthette őket a javuláshoz. Az azonban még kérdéses, hogy a „kezelésnek” lesz-e hosszabb távú pozitív hatása.


Forrás: Medipress
2011. 01. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés