2024. December 18. szerda
Lemondtak a tervezett tudományos vizsgálat egy részéről montreali kutatók, mert nem találtak olyan férfiakat, akik soha nem néztek pornográfiát – tudatta a Montreal Gazette szerdai számában.

A Montreali Egyetem munkatársai Simon Louis Lajeunesse vezetésével azt kívánták tanulmányozni, hogy miként hat a húszas éveikben járó férfiak szexuális viselkedésére, párkapcsolataira, ha pornográf anyagokat nézegetnek.

pornó

Húsz, „felnőtt tartalmat fogyasztó” egyetemi hallgató szokásait vizsgálták, de a kutatáshoz szükség lett volna kontrollcsoportra is: olyan férfiakat azonban hiába kerestek, akik soha nem néztek pornót. „Egyszerűen nem léteznek olyan férfiak, akik nem néznek pornográfiát” – összegezte Lajeunesse a lapnak.

A kutató megállapította, hogy a fiúk többsége 10 éves korára már látott pornót. Igen gyorsan választották ki azt, ami tetszett nekik, és ugyanilyen határozottan utasították vissza a számukra elfogadhatatlan, például erőszakot tartalmazó anyagokat. A megtekintett  pornográf jelenetek 90 százaléka az internetről, tíz százaléka videotékákból származott.

Felnőttkori szexuális életük meglehetősen konvencionálisnak bizonyult, szüleikével csaknem megegyezőnek – mondta Lajeunesse. A kutató szerint a fiúk nem keverték össze a fantáziát a valósággal, nem várták el partnereiktől, hogy pornósztárhoz hasonlítsanak. „Na jó, talán az ágyban egyszer-kétszer, de az életben nem” – fűzte hozzá.

A vizsgálatban részt vevő egyedülálló férfiak átlagosan hetente háromszor, összesen 40 percet néztek pornót, míg a párkapcsolatban élők 1,7-szer, 20 percet. Patológiásnak tekinthető szexuális viselkedést egyiküknél sem tapasztaltak.

Lajeunesse úgy véli, hogy a pornográfiát démonizálják, hatása jelentéktelen. Arra a vélekedésre, miszerint a pornográfia nők elleni erőszakot szül, kifejtette, hogy az agresszív férfiaknak nem kell pornó az erőszakra ösztönzéshez.


Forrás: MTI
2009. 12. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés