2024. Március 28. csütörtök
Egy 58 éves clevelandi asszony szinte minden módszert kipróbált, hogy végre leszokjon a cigarettázásról, de soha nem járt sikerrel. Majd egy váratlan stroke következtében egyik napról a másikra teljesen megszűnt az asszony nikotinéhsége.

„Úgy látszik, a stroke néhány esetben segíthet, hogy jobban megértsük a viselkedésünk biológiai alapjait”, mondta Dr. Cathy Sila, a Clevelandi Neurológiai Intézet idegsebésze. Ez a különös eset arra utal, hogy a függőség nem csupán tudatos döntések és választások következményeként alakul ki az emberekben, tette hozzá.

stroke, nikotin, leszokás

Az asszony különös orvosi esete akkor kezdődött, mikor a családja észrevette, hogy váratlanul megváltozott a viselkedése, és orvosi segítséget kért. Az orvosok stroke-ot diagnosztizáltak, majd egy műtét során eltávolították a nyaki ütőerében található vérrögöt.

Egy hónappal később a korábban erős dohányos asszony arról számolt be, hogy már egyáltalán nem kívánja a cigarettát, sőt még akkor sem csábul el, ha körülötte mindenki más füstölög. Emellett a környezetében élők arról is beszámoltak, hogy a nő szinte mindennel kapcsolatban érdektelenné vált, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy már a cigaretta sem érdekelte többé.

De vajon mi áll ennek a különös orvosi esetnek a hátterében? Dr. Cathy Sila véleménye szerint a stroke következtében megsérült az asszony agyának frontális lebenye – ez az agyterület felelős az előre tervezés és az egyszerre többfelé figyelés képességeiért. De az sem zárható ki, hogy a stroke következtében megszakadt egy örömérzetet továbbító idegpálya az agyban, aminek következtében a nő többet nem lelte élvezetét a dohányzásban sem.

A kutatók hamarosan azt kezdik vizsgálni, hogy az eset kapcsán hogyan lehetne segíteni a jövőben a dohányzásról leszokni vágyóknak.


Forrás: Medipress
2011. 06. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés