2024. December 19. csütörtök
Az, hogy egy arcot szépnek vagy csúnyának érzékelünk, leginkább a szemek, a száj és a fülek közötti távolságtól függ – legalábbis ezt állítják kanadai és amerikai kutatók.

A szépség "sarokszámai": a 36 és a 46. Egy női arcot akkor érzékelünk szépnek, ha a szemek és a száj közti távolság pontosan 36 százaléka az arc hosszának, a szemek között mért pedig 46 százaléka az arc fülek között mért szélességének – írják a kutatók a Vision Research című szaklapban.

szépség

A kísérlethez a kutatók női arcokról készült fotókat módosítottak kis mértékben. A száj, a szemek és a fülek közti távolságokat változtatták meg, az arc alaptulajdonságait azonban meghagyták. Az egyes arcok változatait hallgatóknak mutatták meg, akiknek ki kellett választaniuk a véleményük szerint legszebbet. Mind a négy kísérlet folyamán a 36/46 aránypárral jellemezhető fényképek kerültek ki győztesként.

A szóban forgó arány viszonylag nagy pontossággal megfelel egy fehér nő átlagos arcának a tanulmány szerint. Az eredmény megmagyarázza azt is, hogy miért változik meg egy ember megítélése olykor, ha új frizurája lesz – közölte a kutatás vezetője, Kang Lee, aki a torontói egyetem professzora. A frizurák ugyanis megváltoztathatják az arányokat – írja a Die Welt című német lap internetes kiadása.

Lee hozzáfűzte, hogy végső soron relatív ez a számszerűsíthető szépségideál. Angelina Jolie például se függőlegesen, se vízszintesen nem rendelkezik az ideális távolsággal. Elizabeth Hurley csak függőlegesen felel meg az ideálnak. Shania Twain kanadai énekesnő viszont minden szempontból eleget tesz az "arany aránynak".


Forrás: MTI
2009. 12. 27. (Aktualizálva - 2013. 10. 16.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés