2024. December 03. kedd
Olyan szintetikus alkohol kifejlesztésén dolgozik egy brit kutató, amely rendelkezik az alkohol kedélyfokozó hatásaival, azonban annak káros hatásait – mint a másnaposság vagy a májkárosodás – nélkülözi.

A Sun című brit bulvárlapnak számolt be terveiről az ellentmondásos véleményeiről híres pszichofarmakológus, David Nutt, akit azután bocsátottak el a brit kormány drogügyi tanácsadó testületétől, hogy kijelentette: az ecstasy biztonságosabb, mint az alkohol.

alkohol, másnaposság

Nutt elmondta, hogy önkénteseken már teszteltek egy hatóanyagot, amely a részegséghez hasonló hangulatot idézett elő. Állítása szerint megfelelő kormánytámogatással 3-5 éven belül elérhető lenne a szintetikus alkohol, aminek révén csökkenthető lenne a májzsugor, a gyomorrák, a szívproblémák és az alkoholmérgezés előfordulása, valamint az alkohollal összefüggő halálesetek száma.

A kétes hírű professzor ötlete nem teljesen elvetélt, a szigetországban ugyanis hatalmas gondot jelent a mértéktelen alkoholfogyasztás, és az azzal összefüggő magas egészségügyi kiadások. Nutt szerint az embereket sosem lesznek képesek leszoktatni az ivásról, így hasznosabb, ha az alkohol káros hatásait próbálják kiküszöbölni.

A szintetikus szesz kifejlesztése és forgalmazása előtt azonban saját bevallása szerint is nagy akadályok állnak, egyrészt az ötlet radikális volta miatt, másrészt mert a vegyületet nagy valószínűséggel drogként osztályoznák, ezért nem kerülhetne kereskedelmi forgalomba. Nutt ezért a kormány támogatását kéri ötlete megvalósításához.


Forrás: Medipress/Vital

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés