2024. Március 28. csütörtök
1 . oldal
A mind gyakoribb szívelégtelenség több szenvedést jelent a betegnek és nagyobb terhet a társadalomnak, mint a rosszindulatú daganatok bármelyik formája – állapította meg egy svédországi vizsgálat.

A közvélemény-kutatások adatai azt mutatják, hogy mind a betegnek, mind hozzátartozóik számára a rosszindulatú daganatos betegségek jelentik a legnagyobb terhet. Ehhez képest egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatából az derült ki, hogy a rák korántsem a leggyakoribb és legsúlyosabb kimenetelű betegség, ami az embereket sújtja.

szívelégtelenség, rák

Simon Stewart és munkatársai több mint másfél millió svéd beteg 1988 és 2004 között bekövetkezett kórházi felvételének körülményeit vizsgálta meg. A skandináv országban a 20 évesnél idősebbek első kórházi felvételének oka másfélszer gyakrabban volt keringési elégtelenség, mint valamilyen rosszindulatú daganatos betegség. Ez a meghökkentő különbség mind a férfiaknál előforduló rákfajták esetén, mind a női daganatos betegségekkel kapcsolatban érvényesült.

A szívelégtelenség okozta halálozás is nagyobb volt, mint a daganatos betegségekben szenvedőké. A vizsgált években a svédek közül 196 400 ember fejezte be életét szívelégtelenség következtében, míg rák miatt 131 ezer haláleset került nyilvántartásba. A várható életkilátásokat tekintve is többen haltak meg idő előtt szívelégtelenségben, mint gyomorrákban, prosztatarákban vagy a nőket érintő rosszindulatú daganatos betegségekben. Előbbi az adatok szerint a társadalom és a gazdasági élet szempontjából is lényegesen nagyobb terhet jelentett, mint a rák.

Korábbi statisztikák alapján is kimutatták már, hogy szívbetegségek következtében többen halnak meg, mint daganatos betegségek, malária és AIDS miatt együttvéve.


Forrás: MTI
2009. 09. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés