2024. December 02. hétfő
Az Amerikai Egyesült Államok előző elnöke a héten esett át a szívműtéten, miután szokásos éves szűrővizsgálatai során artéria-elzáródást találtak nála.

Az érintett érszakaszba úgynevezett sztentet ültettek a Texas-i Presbiteriánus Kórházban. A beavatkozás „szövődménymentes” volt, a beteg pedig „jó hangulatban van” az operáció után – derül ki a dallas-i intézmény közleményéből. Az elzáródást a szintén dallasi Cooper Klinikán fedezték föl, és Bush azonnal beleegyezett az orvosok által javasolt műtétbe. A 67 éves exelnök irodájának nyilatkozata szerint „készen áll a megszokott napirendhez való csütörtöki visszatérésre”. „Hálás az orvosoknak, akik gondját viselték. Köszöni családjának, barátainak és honfitársainak az imát, illetve a jókívánságokat. Ezen kívül mindenkit arra bátorít, hogy járjon szűrővizsgálatokra” – áll a közleményben.

A CNN beszámolója alapján Bush-nál 2006-ban nem találták magas vérnyomás vagy növekedett stroke-kockázat nyomát, viszont enyhe koszorúér-betegséget igen, minimális artéria-meszesedéssel együtt. Ez az állapot a későbbiekben gyulladt érfalhoz és további lerakódás képződéséhez vezethet. A szívgyógyászok is hangsúlyozzák, milyen fontos a rendszeres kivizsgálás, amelynek Bush is aláveti magát. „A szívbetegség bárkit érinthet. A kockázati tényezők csökkentésével jelentősen mérsékelhetjük a koszorúér-betegség kialakulásának kockázatát. A magas vérnyomás és koleszterinszint, az elhízás és a dohányzás mind növeli a veszélyt. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a kórkép csak a túlsúlyos, egészségtelen életmódú embereket fenyegeti, akiknek más betegségeik is vannak. Ez egyszerűen nem igaz. A mi feladatunk, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét a kockázati tényezőkre, azok visszaszorítási lehetőségeire, illetve az orvosi kezelés szükségességének felismerésére” – mondta Dr. Lawrence Phillips, a New York-i Langone Orvosi Központ professzora. „Bush sztent-beültetésen esett át, miután egy terheléses vizsgálatnál abnormális értékeket találtak nála” – erősítette meg a hírt Dr. Suzanne Steinbaum, az Amerikai Szív Társaság szóvivője.


Forrás: Medipress
2013. 08. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -