2024. December 03. kedd
Hasznos lehet megkóstoltatni a két hétnél kisebb csecsemőkkel a tehéntejet, mert ez megvédheti őket a tej fehérjéivel szembeni allergia kifejlődésétől a későbbiekben – állapították meg izraeli kutatók.

Az eredmény meglepetésként érte a kutatást vezető Jicak Katzot, az izraeli Tel-Avivi Egyetem munkatársát. Kollégáival azt próbálták ellenőrizni, hogy mennyire helytállók a tejallergia előfordulási arányára vonatkozó jelenlegi adatok. Ehhez 13 ezer gyereket vizsgáltak, akik 0,5%-ánál tudták igazolni a tehéntej fehérjéire való allergiát, ami jóval alacsonyabb a szokásos becslésnél, mely 1-3 százalék közé teszi a tejallergiás gyerekek hányadát.

tehéntej, allergia

 Meglepő volt az is, hogy azoknál a gyerekeknél, akik 15 napos koruknál később kaptak először tehéntejet, 19-szer gyakrabban alakult ki tejallergia, mint azoknál, akik életük első két hetében megízlelték a tehéntejet.

Az általánosan elfogadott nézet jelenleg az, hogy a csecsemők gyomor- és bélrendszere nem képes rendesen megemészteni a tehéntejet, ezért nem tanácsolják korai bevezetését a baba étrendjébe. A mostani tanulmány eredménye azonban azt mutatja, hogy előnye is lehet, ha a fiatal csecsemő szervezete találkozik a tehéntejjel, így megelőzhető lehet ugyanis, hogy később a tehéntej fehérjéit idegen anyagként azonosítsa a test, és allergiás reakcióval támadja meg a vélt betolakodót.

A kutatásban nem találtak kapcsolatot a tej- és a szójaallergia között, noha egyes korábbi becslések szerint három tejallergiás gyerek közül egynél a szója iránti túlérzékenység is fellép. Katz úgy véli, hogy emiatt a szója megfelelő helyettesítő lehet a tejallergiás gyerekek számára – olvasható a Journal of Allergy and Clinical Immunology című szakfolyóiratban.


Forrás: MTI
2010. 06. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés