A Menopause szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatban Damon L. Swift, a Baton Rouge-i Pennington Biomedikális Kutatóközpont munkatársa és kollégái 404, túlsúlyos vagy elhízott nőt négy csoportba. Három csoport különböző intenzitású edzést folytatott, egy pedig megszokott, ülő életmódját követte. Az eredmények alapján a rendszeres testmozgást végző nőknél csökkent a fizikai terhelés közben mért vérnyomás, és ebben a legintenzívebben és a legkevésbé intenzíven edzők között nem sok különbség mutatkozott.
![vérnyomás, testmozgás vérnyomás, testmozgás](https://new.vital.hu/files/images/i_testmozgas-vernyomas.jpg)
A nyugalmi vérnyomás nem változott a nőknél, de mivel Swift szerint a testmozgás közbeni magas vérnyomás megterheli a szívet, ennek csökkentése még a nyugalmi vérnyomás változatlansága mellett is jót tehet a szívnek.
A kutató szerint a legfontosabb üzenet a tévé előtt gubbasztóknak az, hogy nem kell sok mozgás az egészségügyi előnyök megtapasztalásához. Nem feltétlenül kell eljárni egy konditerembe, már az is sokat jelent, ha valaki rendszeres sétát tesz a környéken. Attól sem kell elkeseredni, ha ettől nem fogyunk. A kísérlet testedzést végző alanyai sem fogytak, de javult az általános szív-érrendszeri állapotuk. A testmozgás tehát mindenképpen megéri.