Méregtelenítés vérontással: piócások, érvágók

A módszer elméleti alapját az ókori nedvtan (a humorálpatológia) szolgáltatta, amely szerint a betegségeket a test nedveinek elszennyeződése, kellő arányuknak megváltozása okozza. Az elvezetés célja a nedvharmónia helyreállítása volt. Az ókori hagyomány a neves orvos, Galenus tanításain keresztül élt tovább, és sokáig megkérdőjelezhetetlen volt a nyugati orvostudomány gyakorlói előtt.

Az illusztráció azt mutatja, hogy mely csillagjegyben, mely testtáj alkalmas az érvágásra

A természet gyógyereje

A nedvelvezető terápia számára alapvető jelentőségű az a megfigyelés, hogy a természet öngyógyító erőkkel rendelkezik. Már az egyiptomiak is hitték, hogy az izzadás, a spontán vérzések vagy a fekélyképződés a természet irányítatlan mechanizmusa arra, hogy helyreállítsa a nedvek egyensúlyát. Ez az elképzelés oda vezetett, hogy az orvosok például az aranyeres vérzést a menstruáció analógiájára még a XIX. században is a beteg test öngyógyító tisztulásának tartották.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A test nedveinek tisztán tartását számos eljárás volt hivatott biztosítani. Ezek közé sorolhatók a különböző diétakúrák éppúgy, mint a drasztikusabb módszerek. Az "alulról" tisztítást a hashajtószerek és beöntések szolgálták, míg a "felülről" tisztítás a hánytatószerek feladata volt. A már lerakódott betegséggerjesztő anyagok eltávolítását az izzasztó- és vizelethajtó szerekre bízták.

Vérüket ontották...

Az érvágás különösen előkelő helyen szerepelt e nedvtisztító módszerek között, ősi gyakorlata a középkorban széles körben elterjedt volt. Egy felszíni véna megnyitásával s a felesleges vér lecsapolásával állítólag távoztak a mérgek a testből, és helyreállt a testnedvek egyensúlya. A különböző betegségeket eltérő helyeken végzett érvágással kellett gyógyítani. Bonyolult táblázatok készültek arról, hogy mely testrészen kell a vágást ejteni, noha a megfelelő helyek hollétéről nemegyszer "késhegyre menő" vita alakult ki. Közel a betegség gócához vagy attól minél távolabb nem mindegy, ki mit vall, mert rossz válasz esetén az orvosra könnyen az eretnekség bélyegét süthetik.

Megvolt az érvágásnak az alkalmas ideje is, összhangban annak természetfilozófiai vonatkozásaival. Ahogy a Montpellier-ben tanító villanovai Arnold írja az érvágásról: "Az érvágáshoz alkalmas holdfázis kiválasztásának alapjairól: mivelhogy a Hold sajátos erejével képes kiterjeszteni a vizenyős szubsztanciát, de még szaporíthatja is azt, a beteges folyás annál erősebb lesz, minél inkább süt a holdvilág. Egyetlen fázisban sem nevezhetjük a Holdat különös hatása szerint melegnek és száraznak, mert mint hatékony princípiumnak eleve hideg és száraz temperamentuma vagyon..." A Hold változásainak harmadik negyedében (orvosi nyelven: a harmadik hét hideg és nedves) helyes csak eret vágni, mert "akkor a reumatikus folyadékok kevésbé szaporodnak meg és terülnek szét a testben".

Lángok hevével

 

Már a rómaiak körében is elterjedt gyakorlat volt a köpölyözés, melynek célja szintén az volt, hogy kiszívják a testből a mérgező anyagokat és a "gonosz nedveket". Az eljárás lényege szerint az égő rongyot tartalmazó csésze száját rászorították a testre, az égés pedig elfogyasztotta a csésze belsejében található oxigént. Így részleges vákuum jött létre, mely erősen rátapasztotta a csészét a bőrfelszínre, s a hajszálerekből kiszívta a vért. A száraz köpölyözést sértetlen bőrön alkalmazták, s a vér eloszlott a bőr alatt, míg a nedves köpölyözéskor egy sebet vagy szándékosan ejtett bemetszést fedtek le, így szívták ki a vért, gennyet vagy egyéb folyadékokat. Az érvágáshoz hasonlóan a köpölyözést még a XIX. században is széles körben alkalmazták.

Kis, orvosi vámpírok

A vérszívó piócák, akárcsak az érvágás vagy a köpölyözés, szintén vérelvonásra valók, használatuk már az ókorban is ismert módszer volt.

A piócákkal történő vértisztításnál 2-12 állatkát helyeztek az előzőleg felsértett bőrre. A kezelés helyszínéül rendszerint sötét és nyugodt helyiséget választottak, hogy az állatok jól érezzék magukat. A stressz ugyanis étvágyukat veszi. Ha a megfelelő körülmények ellenére is makacskodtak a piócák, akkor azt a páciens testnedvei is okozhatták: a piócák nem bírják a nikotint és az alkoholt. 1040 perc alatt a piócák teleszívták magukat, és önmaguktól is leestek, lefordultak. Ha mégsem, úgy sóval beszórva azonnal leváltak a bőrről.

Ma már tudjuk, hogy a piócák nyálával hirudin kerül a sebbe, amely véralvadásgátló hatású, így pár napig akadályozza a seb záródását (meghosszabbított vértisztítás). Manapság is hozzá lehet férni ezekhez a szemre nem túl szép jószágokhoz; egyes országokban a gyógyszertárakban receptre kaphatók speciálisan orvosi célokra tenyésztett piócák. A régi korok piócásai talán még nem tudták, de a fertőzés elkerülése érdekében a piócát csak egyszer szabad bőrre helyezni, és azután vissza kell vinni a patikába, hogy onnan elszállítsák őket. Németországban léteznek olyan speciális halastavak, ahová a "nyugdíjas" piócákat kihelyezik.

A vértisztító kezelések ma reneszánszukat élik, azonban fontos, hogy azokat csak orvos vagy természetgyógyász végezze. Az eljárást a következő esetekben nem szabad alkalmazni: akut bőrgyulladás, allergikus eredetű bőrelváltozások, véralvadászavarok, cukorbetegség okozta keringési bántalmak; valamint mellőzni kell sugárkezelést követő időszakban is.