Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Az 1970-es Vad gyermek című film – egyébként igaz – története a 18. sz. végén játszódik Dél-Franciaországban, ahol egy Aveyron nevű falucska melletti erdőben a helyiek találtak egy addig soha nem látott tíz év körüli fiút. Kora ellenére a gyermek egyáltalán nem tudott beszélni, gesztusai rendkívül szegényesek voltak, ugyanakkor hevesen reagált a környezetében bekövetkező bármilyen apró változásra is. A korabeli leírások alapján az aveyroni Viktort ma már egyértelműen autistaként diagnosztizálják.
Az autizmus, mint látható, korántsem új keletű jelenség, bár tény, hogy közismertté csak az elmúlt 50 év folyamán vált. Magát az autizmus kifejezést 1911-ben a svájci Eugen Bleuler svájci pszichiáter használta először. A szó a görög autos (önmaga) névmásból ered, a szakember ezzel kívánt utalni a skizofrén páciensek önmagukba forduló viselkedésére, mely betegséghez a tünetcsoportot kapcsolta. E sajátos állapot első leírása azonban már a Johns Hopkins egyetem gyermekpszichológusának, Leo Kanner nevéhez fűződik, aki 11 olyan pszichotikus gyermeket vizsgált, akiknek szimptómái egyetlen addig ismert pszichiátriai betegséghez nem voltak sorolhatók.
Az amerikai szakember publikációjával (1943) szinte egy időben egy bécsi gyermekorvos is közzétette néhány sajátosan viselkedő gyermekről tett megfigyeléseinek eredményét. Az osztrák orvos, Hans Aspergber már „autisztikus pszichopataként” írta le a vizsgált gyermekcsoport tagjait. A két szakember által vizsgált csoportok tünetei nem voltak ugyan teljesen azonosak, ám ennek az oka az volt, hogy az autizmus két különböző típusát vizsgálták.
Az autizmus tünetei rendkívül sokfélék lehetnek az autizmus súlyosságától, az autista személyiségétől, értelmi képességeitől, korától, valamint egyéb képességeitől és az őt körülvevő környezettől függően. Az autizmus ún. pervazív (átható) fejlődési zavar, mely három területet érint, jellegzetes tünetei a szociális kapcsolatteremtés zavara, nyelvi-kommunikációs zavarok, és a fantáziával kapcsolatos kognitív képességek sérülése. A tünetek meglétének változatossága miatt az autizmust ún. spektrumzavarként határozzák meg, vagyis súlyossága igen változatos lehet, pl. az értelmi képességeket illetően társulhat súlyos értelmi fogyatékkal, de magas intelligenciával is.
A tünetek általában 2-3 éves kor előtt jelentkeznek, azonban a különösnek ítélt viselkedés mögött meghúzódó okok felismerése nem minden esetben egyszerű, ugyanis ebben a korban a viselkedésmintázat még nem elég határozott megalapozott diagnózis felállításához. Bizonyos jelenségek együttes megléte már okot adhat a gyanúra, ilyenek pl. a „túl jó”, szinte már közömbös csecsemő, akinél hiányzik a hangok és a gesztusok utánzásának szokása (nem gügyög), sőt, nem is figyel a hangokra – ezért gyakran felmerül a siketség gyanúja –, továbbá mellett jelentkezhetnek szopási, evési és alvászavarok is.
Az évek múlásával további tünetek is kialakul(hat)nak. Az autista gyermekeket a kortársait lázba hozó játékok nem érdeklik, különösen nem az olyan jellegűek, amelyekben a képzeletvilág is szerepet kap. Az autista gyermek játékai sztereotip viselkedési rutinokon alapulnak, a játékokból inkább csak a részletek érdeklik, és sokkal inkább lekötik a tárgyak fizikai jellegzetességei, mint azok funkcionalitása (a játékokat nem azok funkciója szerint használja). Ez a tendencia később is megmarad, az irodalmi művek, mesék helyett a térképek, telefonkönyvek, szakácskönyvek, menetrendek állhatnak az érdeklődése középpontjában. Az autista a kreatív problémamegoldás helyett az állandósághoz ragaszkodik, a rögzült szokások pedig rögeszmévé is válhatnak (pl. csak egyféle márkájú étel fogyasztása).
Az autizmus a társas viselkedés, a szociális készségek területén is jellegzetes tünetekkel jár. Az autisták magukba, saját világukba forduló emberek, általában képtelenek a többi emberrel társas viszonyt kialakítani. Nem csupán az idegenekhez, de még a közeli hozzátartozókhoz fűződő viszonyukra is jellemző, hogy a másik embert leginkább tárgyként kezelik, ritkán, vagy egyáltalán nem teremtenek szemkontaktust, semmilyen empátiával nem viseltetnek a környezetükben élő emberek érzései iránt, legyen az akár öröm, akár szomorúság.
Társas képességeik erősen korlátozott volta a kommunikáció területén is jelentkezik, beszédfejlődésük egyenetlen vagy késik, hiányzik belőlük a metakommunikációra való képesség, sőt, nagyon sok autizmussal élő egyáltalán nem is beszél. Még a verbális kommunikációra képes autisták sem képesek a nyelv eszközeivel megfelelő módon élni. Sokan csupán monoton módon ismételgetik a hozzájuk intézett szavakat (echolália), gyakran vagy szó szerint értenek mindent, vagy egyáltalán nem értik, hogy mit mondanak nekik (pl.: nem értik az átvitt értelmű megfogalmazásokat, a rokon értelmű szavakat), esetleg jelentés nélküli szavakat képeznek és azokat használják hosszú ideig (halandzsáznak).
Az autizmus a szenzoros érzékelés és a mozgás területén is jellemző tüneteket mutat. Az autizmussal élőknél gyakran előfordul, hogy a különböző ingerekre furcsa, érthetetlen reakciókkal válaszolnak, melyek között előfordulhat a szemforgatás, az ujjak vagy a kéz rázogatása a szem előtt, a kopogtatás, vagy éppen különböző tárgyak és személyek szagolgatása, nyalogatása. Szintén gyakran megfigyelhető egyfajta furcsa járás, fej- vagy testtartás. A külső ingereknek a normálistól eltérő érzékelése a fent felsoroltak mellett a fájdalommal és a hővel szemben mutatott extrém toleranciaként, vagy éppen a bizonyos helyzetekben létfontosságú félelemérzet hiányaként is megjelenhet, ami természetesen külön veszélyeket hordoz.
Az autisták intellektuális vagy a tanulással kapcsolatos képességei is a normálistól eltérően alakulnak, rendszerint nincs meg bennük a külvilágra vonatkozó kíváncsiság, ami együtt jár a problémamegoldás területén mutatkozó nehézségekkel, az információk rendszerezésével. Általában képtelenek egy-egy jelenség lényegére összpontosítani, mellékes részletek kötik le a figyelmüket, amiből következik, hogy az általánosítási képesség hiánya miatt nehezen alkalmazkodnak az új helyzetekhez, hiszen képtelenek megjósolni a tetteik következményeit. Jellemző rájuk, hogy a vizuális emlékezetük erősebb a verbálisnál, illetve jó a mechanikus memóriájuk.
Az intelligencia kérdésköréhez tartozik az a jelenség, amit az Esőember filmben az alkotók erősen kihangsúlyoztak, nevezetesen az, hogy az autisták között akadnak, akik egyes területeken kiemelkedő képességekkel rendelkeznek. Nem egy közülük kifejezetten gyorsan és jól számol, gyönyörűen rajzol, esetleg kiemelkedő zenei teljesítményre képes. Ezek a különleges képességek egyelőre magyarázatra várnak, ám tény, hogy mind a zenei, mind pedig a matematikai jártasság akár a zsenialitásig is fokozható, ha az adott személy érdeklődését kizárólag ez köti le és csupán erre összpontosít, mely egyoldalúság kifejezetten jellemző az autistákra. Ezek a csodás képességek azonban teljesen szigetszerűek és nincsenek összefüggésben a szociális megnyilvánulásokkal, ráadásul korántsem minden autistára jellemzőek. A kevésbé filmezhető tény, hogy az autizmussal élők háromnegyedének az intelligenciahányadosa 70 pont alatti, azaz kifejezetten alacsony.
Az autizmus okainak magyarázatára az elmúlt évtizedekben számtalan elmélet született. Kezdetben lélektani okokat sejtettek a különös viselkedés mögött: Bruno Bettelheim mára már túlhaladott nézetei szerint az autizmust az elégtelen szülői, elsősorban anyai gondoskodás okozza. A sokáig elfogadott elmélet következménye számtalan felbomló házasság és kétségbeesett, önmagukat vádló szülők sora volt.
Ma az általánosan elfogadott nézet szerint – bár a pontos okok feltárása még előttünk áll – az autizmus a központi idegrendszer, az agy fejlődési zavara, melynek hátterében genetikus, vagy egyéb, az agyat ért károsító tényezők állnak. Ezt a megközelítést az új kutatási eredmények egyre több bizonyítékkal támasztják alá. E szerint az agyban van egy vagy több rendellenesség, amelyeket egy vagy több biológiai tényező alkot. Az autizmus biológiai elméletét támasztja alá az is, hogy nagyjából ugyanolyan gyakorisággal jelenik meg a különböző területeken és kultúrákban, továbbá, hogy mindenütt a fiúk esetében gyakoribb.
A biológiai eredet mellett szól, hogy az autizmussal mindenütt viszonylag gyakran társuló tényezők közé sorolódik az értelmi fogyatékosság, az epilepszia, bizonyos neurológiai tünetek vagy a kisebb veleszületett rendellenességek, illetve a komplikációk a terhesség és a szülés során. Az autizmus emellett számos más hajlamosító tényezővel, zavarral is összefüggésben áll. Ezek lehetnek genetikai rendellenességek, anyagcserezavarok, különböző vírusfertőzések vagy bizonyos veleszületett fejlődési rendellenességek.
A felsorolt okok közösek abban, hogy olyan agyi területeket károsítanak, amelyek a kommunikációért, a társas viselkedésért és a játéktevékenységért felelősek. A szakemberek szerint a különböző okok együttesen és egymással kölcsönhatásban játszhatnak szerepet az autizmus kialakulásában, mely jellegzetességből adódik az autizmus számtalan különböző megnyilvánulási formája is.
A ma ismert módszerek az autizmust nem képesek gyógyítani, ami természetesen nem jelenti azt, hogy kellő szakértelemmel, odafigyeléssel, nem utolsósorban a korai diagnózissal ne lehetne az autizmussal élők életkörülményein sokat javítani. A korai és megfelelő diagnózis, az értelmi fogyatékosságtól való megkülönböztetés azért fontos, mert az autistáknál a fejlődés lehetősége elsődlegesen a külvilágra való nyitottság megteremtése és fenntartása lenne, míg értelmi fogyatékosoknál a cél a meglévő képességek minél teljesebb kihasználása. Ma jellemzően 100 autistából csupán 5 válik önmagát ellátni képes felnőtté, mely szám a készségek fejlesztésével, megfelelő gyógypedagógia módszerekkel szinte bizonyosan növelhető.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
