Erdei vérszívó: a kullancs

Kevés üdítőbb, egészségesebb és szórakoztatóbb családi elfoglaltság létezik az erdei kirándulásnál. Van azonban egy aprócska lény, amely alig várja, hogy kitegyük lábunkat az aszfaltdzsungelből, és ránk vetve magát megízlelje vérünket. Igaz, nem áhítozik többre néhány cseppnél, mégse becsüljük le. A kullancs nem azért veszélyes, mert elvesz tőlünk valamit, hanem attól, amit kaphatunk tőle.

Mérete, külseje

A kullancs (amíg éhes) meglehetősen parányi. Hossza ilyenkor 2-6, szélessége pedig 2-4 milliméter. Fogyókúrásnak is mondható étrendje ilyenkor nem más, mint a növényeken lecsapódó harmat. Egy kiadós vérebéd után azonban méretei sokszorosára nőnek: jóllakottan hossza a 10-20, szélessége az 5-10 mm-t is eléri. Az étkezés a hímeknél néhány óráig, a nőstények esetében 5-7 napig tart.

Előfordulási helyei

A kullancsok éppúgy előfordulnak a tengerszinten, mint a kicsivel magasabban található füves pusztákon, a különböző lombhullató erdőkben vagy a nagyvárosok apró zöld foltjaiban, parkokban és kertekben, sőt egyes fajok még a hegyvidékek barlangjaiban is találnak maguknak gazdaállatot (s nem csupán a kósza barlangászokat).

Sík vidékeken elsősorban olyan helyen várnak áldozataikra, ahol nincs mezőgazdasági termelés. A hegyekben 1300-1500 méter magasságig merészkednek fel. Feljebb már nemigen, tekintettel a ritkuló növény- és állatvilágra, a megjelenő fenyvesekre. A fák közül elsősorban a tölgyeseket kedvelik, ki nem állhatják ugyanakkor a különböző fenyőfajtákat és a bükkösöket.

Nagyban befolyásolják e vérszívók életét az időjárási viszonyok is: míg délebbre a kullancsok egész évben fellelhetők, addig északon csupán a melegebb hónapokban számíthatunk rájuk, az időjárástól függően kora tavasztól késő őszig.

Nem válogatós

Egyes kullancsok mindhárom fejlődési szakaszban (lárva, nimfa, imágó) ugyanazon gazdaállaton élősködnek, míg mások a különböző fejlődési szakaszokban más-más nagyságú gazdaállatot keresnek maguknak. A nagyobb termetű állatokon, illetve az emberen már csak kifejlett kullancsok képesek sebet ejteni. Talán kevésbé ismert, de nem minden kullancsfaj tartja elég jónak a mi vérünket. Akadnak olyanok, amelyek kizárólag bizonyos fajta emlősökön, illetve madarakon élősködnek. Legtöbbjük azonban nem ilyen válogatós.

Hogyan fertőz?

A kullancs az áldozat megfelelő testtájékát elérve szúró-szívó szájszervét ferdén a szúrási pontra támasztja, majd nyálmirigyeiből hámoldó, érzéstelenítő és alvadásgátló nyálat köp a szúrási pontra. Ezután felső állkapcsát beszúrja az áldozat bőrébe, majd horgokkal, illetve az alsó állkapocs fogazatával rögzíti magát a seb felett. Miután szájszervét tövig az áldozat bőrébe döfte, megkezdődhet a vérszívás.

A kullancsok különböző vírusokkal, baktériumokkal lehetnek fertőzöttek, amelyek a vérszívás során szervezetünkbe kerülhetnek. A kullancs ugyanis a felszívott vért az eredeti térfogatának mintegy harmadára sűríti, s az így feleslegessé vált folyadék tekintélyes részét nyálával együtt visszaengedi áldozatába. E nem túl gusztusos, ám annál veszélyesebb szokás következményei különböző betegségek lehetnek.

Agyvelőgyulladás

A kullancs-encephalitis (agyvelőgyulladás) kórokozója hazánkban és a környező országokban a Flavi-vírus (Arbovírus), mely a kullancsok mintegy 1%-ában van jelen. Az első három hétben a Flavi-vírus okozta betegség rendszerint ártalmatlan tüneteket produkál: a megfertőzött személy enyhe lázat, torokfájást, rossz közérzetet, fejfájást, hányingert tapasztal. A rövid egy-két napos javulás után jóval komolyabb szakasz következik, amelynek jellemzői az ismételt hányás, magas láz, megmerevedett tarkóizomzat, csillapíthatatlan fejfájás, ám a gyógyulás még ekkor is lehet tökéletes. Kezelés nélkül a beteg állapota tovább rosszabbodhat eszméletvesztés, egész testre kiterjedő görcsrohamok, végtag- és idegbénulás képében, melyhez szövődményként tüdő- és vesegyulladás járulhat. Végül a fertőzés Parkinson-kórhoz, epilepsziához is vezethet.

A Borrelia Burgdorferi mikroszkópos képe

Lyme-kór

A másik közismert, kullancsok által terjesztett betegség a Lyme-kór, mely a Connecticut állambeli Lyme városáról kapta nevét. Kórokozója egy Borrelia Burgdorferi (BB) nevezetű baktérium.

A betegségnek három szakaszát különbözteti meg a szakirodalom. A csípés utáni negyedik hétig a csípés helyén egy kokárdaszerű (szélein sötétebb, középen halványabb), 6-16 cm átmérőjű folt jelenik meg. Ez mindenféle beavatkozás nélkül eltűnik 3-4 héten belül.

Pár héttel később, a második szakaszban a már elszaporodott kórokozók tömegesen vannak jelen a beteg vérkeringésében és nyirokrendszerében. A baktériumok az első folthoz hasonló, ám annál kisebb elváltozásokat hoznak létre a bőrben. Az állapothoz kapcsolódó tünetek: fejfájás, a tarkóizmok merevsége, izmokban és ízületekben megjelenő fájdalmak, fáradékonyság, rossz közérzet, olykor szívpanaszok, esetleg duzzadt nyirokcsomók.

A harmadik stádiumban főképp az ízületi fájdalmak, illetve a nagyvégtagi idegbántalmak erősödnek fel. A kór súlyos szövődményekkel jár, megtámadhatja az ízületeket (80%), az idegrendszert (15%) és a szívet (48%). Legtöbbször azonban a bőrtünetek elmúltával a fertőződöttek szerencsére teljesen meggyógyulnak. Fontos a korai felismerés, mert megfelelő antibiotikumkúrával a maradandó károsodások megelőzhetőek. Ehhez segítséget jelentenek az otthon is használható kullancstesztek, amelyekkel megállapítható a bőrből eltávolított kullancsról, hogy hordozta-e a Lyme-kór kórokozóját.

Hogyan védekezzünk?

Bár a Lyme-kór ellen még nem, de a kullancs-encephalitits ellen már tudunk hatékonyan védekezni, háziorvosunk felírhatja a védőoltást.

Mivel a kullancs által terjesztett betegségek elég rémisztőek, okosabb, ha komolyan vesszük a védekezést. A legfontosabb a megfelelő öltözködés. Érdemes tudni, hogy a kullancs – ellentétben a közhiedelemmel – jórészt nem a fák magasából, hanem az aljnövényzet felől támad, ezért hasznos a magas szárú cipő és az olyan nadrág, amelynek a szára betűrhető a cipő szárába vagy jobb híján a zokniba. Felsőruházatunk is lehetőleg zárt legyen, minél kisebb rést engedve a betolakodóknak a nyaki, illetve a csuklórészeken. Ne feledjük a sapkát sem! Jó szolgálatot tesznek ilyenkor a különféle rovarriasztó szerek. Közkeletű hit, hogy B-vitamin-tabletták szedésének hatására a bőrből távozó illatanyagok megváltoznak, és távol tartják a kullancsokat, erre azonban tudományos bizonyíték egyelőre nem létezik.

Minden óvintézkedés ellenére nélkülözhetetlen, hogy esténként tüzetesen végigvizsgáljuk magunkat, különös tekintettel a testhajlatokra. Ha találunk magunkon kullancsot, akkor sem kell pánikba esnünk; fontos hogy gyorsan és szakszerűen távolítsuk el a vérszívót. Nem túl bölcs, ha kézzel próbálkozunk, mert így a legkönnyebb az állat potrohában található kórokozókat a saját szervezetünkbe juttatni. Legjobb, ha célszerszámhoz folyamodunk, vagyis a gyógyszertárakban is kapható kullancskiszedő eszközhöz. Nem tanácsos az élősdit elzárni az éltető oxigéntől (például valamilyen krémmel bekenni), mert ilyenkor fulladozik, öklendezik, s így az egészségre veszélyes anyagok nagyobb eséllyel kerülnek be a szervezetbe. Kiszedéskor a fejhez minél közelebb ragadjuk meg (semmiképpen ne a potrohot!), majd egyszerűen húzzuk ki a sebből. Az aprócska nyílást ezek után fertőtlenítsük.

Mivel a kullancsokat kiirtani, sőt akár csupán megritkítani sem sikerült eddig még sehol, legokosabb, ha számot vetünk létükkel. Az a kevéske óvintézkedés pedig, amelyet a magunk védelmében tennünk kell, csekélység a természet nyújtotta örömökhöz képest.