2024. Április 16. kedd
Bármilyen furcsa is, de az emberek olykor éppen azért egészségesek, mert boldogok.

A Pennsylvaniai egyetem kutatói ilyen irányú vizsgálataik során arra az eredményre jutottak, hogy a magukat boldognak valló, pozitívan gondolkodó emberek mindössze harmadannyiszor szenvednek az influenzától, mint pesszimista társaik.

A 300 önként jelentkezőnek mindennap számot kellett adnia érzelmi állapotáról, arról, hogy milyen mértékben boldog és elégedett vagy éppen ellenkezőleg, mennyire frusztrált, ideges, boldogtalan. A kutatók eközben olyan vírusok támadásainak tették ki őket, amelyek zömmel cseppfertőzéssel terjednek, és influenzát okoznak. A fertőzést követő napokban minden kísérleti alanyt kifaggattak arról, hogyan érzi magát. Az eredmények szerint a rossz kedélyállapotú alanyok háromszor gyakrabban lettek betegek, mint a magukat boldognak valló társaik.

Sheldon Cohen, a kísérleteket vezető kutató szerint az egyik lehetséges magyarázat arra, hogy a boldog embereket kevésbé teríti le a vírus, az lehét, hogy a boldog ember kiegyensúlyozottabban él, jobban odafigyel az egészséges életmód szabályaira. Mindehhez hozzájárul, hogy az önmagukat boldognak vallóknak általában alacsonyabb volt a vérnyomásuk, és a vérükben is alacsonyabb volt a kortizol, az úgynevezett stresszhormon szintje.


Forrás: Medipress
2006. 09. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés