Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Ha csoportosítani akarjuk a sebészeti beavatkozásokat, rögtön adódik az egyik lehetőség: az akut (vagyis sürgős) és a tervezett műtétek elkülönítése. Ezek még mindig két igen nagy halmazt jelentenek, hiszen a műtétes vagy más néven manuális szakmáknak talán nincs is olyan területe, ahol ne lehetne szükség sürgős és választott műtétekre egyaránt.
Váratlan esetek – ki dönt a műtétről?
Nézzük most ezeket az orvosi területeket. Persze mindenkinek a hasi és a baleseti sebészet jut eszébe először, de természetesen ide tartozik a szülészet-nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet, a szemészet, az urológia, a gyermeksebészet, a mellkasi sebészet, a szív- és érsebészet, az idegsebészet, a plasztikai sebészet (ezen belül nemcsak az esztétikai, hanem az ún. helyreállító sebészetre is gondolunk, de jusson eszünkbe az égésplasztikai is). Ezeken a szakmákon belül mindenütt előfordulnak sürgős műtétek, melyekre gyakorlatilag nem tudunk felkészülni.
Sok esetben otthonunkból vagy civil életünk egyéb területéről az első ellátó orvos (családorvos, ügyeletes doktor vagy mentőorvos) véleménye alapján kerülünk az előbb felsorolt osztályok valamelyikére. Az ott szolgálatot teljesítő orvos vagy orvoscsoport dönti el, hogy az esetleg már a beutaló kollégában felmerülő műtét indokolt-e vagy sem. Ha a véleménye nem egyezik az előzetes elgondolással, akkor nem kell rögtön hibát keresnünk az első orvosban, hiszen a kórházban egy olyan szakorvos kezébe kerülünk, aki jobban ismeri, naponta tapasztalja a tünetekből leszűrhető különbségeket beteg és beteg között, ráadásul általában több gyorsan elvégezhető, a döntés meghozatalát segítő vizsgálóeljárás (labor, röntgen, ultrahang, egyéb) áll rendelkezésére.
A műtétek túlnyomó többsége azonban előre megtervezett beavatkozás. Tételezzük fel, hogy hasi görcsös fájdalmak miatt a családorvos által kért vizsgálatok epekövességre derítenek fényt. Ez a betegség jelenlegi tudásunk szerint kizárólag műtéttel oldható meg véglegesen. Amíg a műtőasztalra kerül a beteg, még további vizsgálatok várnak rá, ezek közül a legfontosabb az altatóorvos véleményezése.
Ma már a legtöbb kórház a műtéthez szükséges altatóorvosi vizsgálatokat (labor, EKG, mellkasröntgen) ambulanter végzi. Az aneszteziológus (altatóorvos), ha szükségét látja, más szakorvosi konzíliumokat is kérhet, módosíthatja az addig beállított gyógyszeres kezelést (pl. magas vérnyomás esetén stb.). Amikor tehát a műtétre jelentkezünk, már semmi akadálya nincs a beavatkozásnak.
Előkészületek otthon és a kórházban
A kórházban történő jelentkezésünk előtt gondoljuk végig, hogy mi mindenre van szükségünk bennfekvésünk alatt. Ne feledjük otthon az esetleges előző kezeléseinkről kapott dokumentumokat, és okiratainkat. Értékeinket, ékszereinket azonban célszerűbb otthon hagyni és javasolt a lehető legkevesebb pénzt magunknál tartani.
A műtét mindig éhgyomorral történik. Ha tehát azt az információt kaptuk, hogy a befekvés napján lesz az operáció, akkor már éjféltől nem szabad sem ennünk, sem innunk semmit. A műtétre történő előkészületek a beteg számára több, sokszor kellemetlen beavatkozást jelentenek. Hasi sebészet, mellkassebészet, nőgyógyászat stb. esetén például a beavatkozás területének szőrtelenítése az első lépés. Ezt a műtőssegédek általában még a betegágyban elvégzik.
Rendszerint szükség van beöntés adására is. Ez nemcsak a vastagbél- vagy végbélműtéteknél szükséges, hanem a betegnek a műtét alatt adott gyógyszerek ellazító hatása miatt más esetben is. Az operáció várható hosszától függően szükség lehet a húgycsőbe vezetett cső (katéter) behelyezésére is, mivel a műtét alatt beadott infúzió miatt vizelet is termelődik, ezt pedig egy többórás beavatkozás folyamán már nem tudja a húgyhólyag tárolni, tehát annak folyamatos elvezetéséről gondoskodni kell.
Az imént említett folyadék (infúzió) a szintén az előkészületek során a kar valamelyik vénájába juttatott vékony, hajlékony műanyag csövön, az úgynevezett branülön át történik. Ennek bevezetését a szaknővérek végzik, és a procedúra hasonló fájdalommal jár, mint egy vérvétel. A kis kanüllel karunkat szabadon tudjuk mozgatni, amit azért érdemes megszokni, mert a legtöbb esetben a kanül a műtét után is a helyén marad, és a további szükséges infúzió beadásának teremt lehetőséget.
Vannak olyan sebészeti beavatkozások (pl. érműtétek), ahol a nagyobb biztonság érdekében nem a karba helyezett, úgynevezett perifériás, hanem valamelyik nagy nyaki vénába juttatott, centrális vénabiztosítás történik. Ezt mindig orvos végzi, az ezáltal okozott fájdalom enyhítésére helyi érzéstelenítőt használnak.
Gyomorműtétek esetében rendszerint szükséges egy gyomorba levezetett cső, úgynevezett szonda alkalmazása is, melyet a műtét előtt, valamelyik orrnyíláson kell levezetni. Ez a beteg részéről némi együttműködést igényel, a cső levezetése közben, a nővér felszólítására hallgatva, nyeléssel kell segíteni, hogy a levezetett szonda jó helyre, a nyelőcsövön át a gyomorba jusson. Tudnunk kell, hogy sok intézményben nagyon humánus módon, a fentebb leírt procedúrákat (katéter, gyomorszonda) már az elaltatott betegen a műtőasztalon végzik.
A műtéti előkészítés szerves része a gyógyszeres kezelés is. Amennyiben a beteg rendszeresen szed bizonyos, a műtét ideje alatt is jelentőséggel bíró gyógyszereket – legfontosabb példa talán a vérnyomáscsökkentők – akkor ezt, ezeket egy-egy korty vízzel a műtét reggelén be kell hogy vegye. Rendkívül fontos, hogy ez csak abban az esetben történik így, ha arra az altatóorvos utasítást adott. Az orvos dönti el, hogy erre akkor és ott az adott beteg esetében valóban szükség van-e.
A műtét előtti gyógyszeres terápia másik fontos része egy izomba adott injekció adása. Ennek alapvető jelentősége a beteg feszültségének oldása, nyugtatása. Mivel általában az ennek során adott gyógyszerek egyike egy úgynevezett kábító-fájdalomcsillapító, a betegek többsége az injekció beadása után rendkívül álmos lesz, elalszik, és utólag már erről az időszakról is csak ködös emlékképei vannak. Más a helyzet az altatóhoz, nyugtatóhoz hozzászokott páciensek esetében, náluk ez a hatás nem ilyen egyértelmű, akár teljesen el is maradhat.
Nem minden műtét történik altatásban
Az események láncolatának következő lépése maga a műtét. Idáig még nem beszéltünk arról, hogy a sebészeti beavatkozások nemcsak altatásban, hanem úgynevezett gerincközeli érzéstelenítésben is történhetnek. Ez az érzéstelenítési forma gyakorlatilag és praktikusan a köldök vonala alatt végzett beavatkozásoknál használható. Alkalmazása tehát ma leginkább sérvműtétek, alsó végtagi érműtétek, baleseti sebészeti beavatkozások és császármetszések esetén jön szóba.
Az eljárás lényege, hogy egy hosszú tű segítségével az ülő és előregörnyedt testhelyzetben levő beteg két keresztcsont feletti csigolyája között a gerincfolyadékba (tehát semmiféleképpen nem a gerincvelőbe), a helyi érzéstelenítésnél is használt anyagot fecskendeznek. Az eredmény: a beteg mindkét alsó végtagját tökéletesen érzéketlennek találja és mozgatni sem tudja. A beavatkozások így már tökéletesen fájdalmatlanul elvégezhetőek.
Több előnye is van ennek a metódusnak. Egyrészt a keringést, a légzést és az egész szervezetet sokkal kevésbé terheli meg, mint a teljes altatás, másrészt (mivel hatása több órán keresztül tart) a közvetlen műtét utáni fájdalmakat is kivédi. Alkalmazhatóságát korlátozza, hogy, amint már említettük, csak a köldöktől lefelé jön szóba, és sokszor nem lehetséges az idősebb, különböző gerincelváltozásokkal bíró betegeknél. Ha mégis ezt a módszert választják, akkor a műtét után a betegnek 24 órán keresztül szigorúan feküdni kell, rövid időre sem kelhet fel, és lehetőleg a fejét sem emelgetheti, mert különben igen heves, napokig tartó fejfájás léphet fel.
A műtét utáni állapot sokunk számára talán még a műtét előtti izgalmaknál, a műtéttől való félelemnél is nehezebb megpróbáltatást jelent. Hiszen ez a periódus az, amikor a beteg teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, alapvető életfunkcióit is, így a székelést, vizelést az ágyban kell elvégeznie. Kérjük ki és fogadjuk meg kezelőorvosunk tanácsát, aki el fogja mondani, hogy az adott műtéttípustól függően mikor szabad és esetleg mikor kell az ágyból felkelni, mennyire szabad magunkat megerőltetni, hogyan kell óvnunk a sebünket, mikor és milyen módon szabad tisztálkodni, hogyan épül fel az étrendünk, mikor szabad először folyadékot fogyasztanunk. Ezek az utasítások segítenek bennünket és családtagjainkat abban, hogy mikor pótolhatják ki a kórházi étrendet.
Mindezekben a műtét típusától függően rendkívül sok különbség lehet, hiszen míg például egy csonttörés műtéti megoldása után a betegnek akár hetekig nem szabad felkelnie, addig például egy akár nagyobb hasi sebészeti beavatkozást követően már a műtét utáni első napon kiparancsolnak bennünket az ágyból, és ha nem is kell hosszú sétát megtenni, de felkelni, pár lépést megtenni, majd azután székben ücsörögni már a nagyon korai műtét utáni szakban muszáj. A korai mozgatás nagyon fontos a vérrögösödések, embóliák megelőzése miatt.
Ez az időszak igen sok ápolási feladatot jelent a kórházban dolgozóknak. Meg fogjuk látni, hogy ekkor az orvosok felügyelete, utasítása mellett milyen nagy szükség van a szakszerű nővér-munkára is. Amennyiben lehetőség van rá, ezekbe a feladatokba bevonhatjuk családtagjainkat is, akik a fizikai segítség mellett jelentős lelki támogatást is adhatnak. Megint csak a műtét típusától függően sokszor kórházi betegköpenyt kell viselnünk, de amikor lehetőségünk van saját holmink viselésére, különösen fontos annak gyakori váltása.
Előzetes tájékoztatás, hozzájárulás
Mindenfajta sebészeti beavatkozást, amennyiben a beteg nagykorú és nem áll gondnokság alatt, csak az ő jóváhagyásával lehet elvégezni. A műtét előtt az orvos feladata tájékoztatni a páciensét a rá váró műtét típusáról, annak lehetséges szövődményeiről. Ezt követően a beteg a beleegyezését aláírásával hagyja jóvá. Ma már azonban nem ez az egyetlen aláírási kötelezettség. Ki kell tölteni egy másik, úgynevezett adatkezelési nyilatkozatot is, melyben meghatározhatjuk, hogy a ránk vonatkozó adatokat, információkat kinek lehet kiadni. Ez a formanyomtatvány szolgál arra is, hogy megnevezzük rajta legközelebbi hozzátartozónkat, megadjuk annak nevét, címét, telefonszámát. Ezen túlmenően további aláírások szükségesek a katéter, a vénakanül behelyezéséhez, vagy ha arra esetleg szükség van, a vér beadásához is.
Egyre jobb, korszerűbb módszerekkel
Bár a gyógyszeres kezelések az utóbbi évtizedekben sokat fejlődtek, és ma már esetleg gyógyszerrel kezelhető egy olyan betegség, mely korábban műtétet igényelt volna, még mindig nagyon magas azoknak a betegségeknek a száma is, melyeket csak sebészeti úton lehet megoldani.
Fokozatosan és állandóan fejlődnek ezek a szakmák is. Alapvető törekvés, hogy a beteg számára a legkisebb megterhelést jelentő és a legrövidebb lábadozási idővel járó műtéti technikákat dolgozzanak ki. Ennek kitűnő példáját jelentik a képernyőre kivetített kép alapján, a hasüregbe bevezetett eszközök segítségével végzett műtétek, mint amilyen a ma már igen nagy számban alkalmazott epeműtét. Ez a hagyományos módszert jelentő hosszú hasi vágás helyett csak négy, 1-2 centiméteres metszést jelent.
Remélhetőleg tehát, ha szükség is lesz életünk során valamilyen műtétre, akkor az a korszerű altatóorvosi módszerek segítségével nagy biztonsággal, és a modern sebészi technikák alkalmazása révén minél kisebb megterheléssel fog végbemenni.
adjunktus
sebész-gasztroenterológus szakorvos
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
