A leggyakoribb panaszok orvoslása
A leggyakoribb esztétikai panasz, amely miatt az orrplasztikával foglalkozó specialistákat felkeresik, az orrháti púp, az orrprofil vonalának domborúsága. Ilyenkor nem csupán a púpot távolítjuk el, hanem az orr csontos és porcos vázának egészét arányosan megkisebbítjük. Szintén gyakori panasz az orrcsúcs tömegessége, lógása. Ezekben az esetekben az orrcsúcs és az orrsövény vázát alkotó porcok megkisebbítését, átformálását végezzük. A bőr mindkét esetben hasonlóan viselkedik, rugalmasságánál fogva passzívan felveszi az új váz alakját. Legtöbbször megfelelő műtéti feltárás érhető el kizárólag az orr belsejében ejtett metszésekkel is. Nagyon deformált orr műtétjénél, vagy korábban már operált orr ismételt feltárásakor szükség lehet az orrbemenet táján kicsiny, külső bőrmetszésekre is, ezeknek technikája azonban már annyira kiforrott, hogy csupán vékony, gyakorlatilag észrevehetetlen heggel gyógyulnak.
Másoknál a túlságosan homorú orrháti profil okoz súlyos lelki terhei. Ekkor a csontosporcos váz pótlását, nagyobbítását végezzük. Csaknem minden ilyen esetben saját, élő szövetet ültetünk át. Ez többnyire porcszövet, amelyet az eredményhez képest minimális áldozat árán magából az orrból, máskor a fülkagyló porcából, ritkábban valamelyik bordaporcból nyerünk, egy kis, kiegészítő műtéti lépés során. Az átültetett anyag egy része felszívódik, de túlnyomó hányada a befogadó helyen életben marad, és tartósan biztosítja a kívánt alakot. Az orrhát bőre a reális mértékben megnagyobbított váz alakját ez esetben is rugalmasan felveszi.
A legösszetettebb műtétet a ferde orrnak nevezett deformitás igényli. Ennek kialakulásában gyakran játszik szerepet az orrot ért trauma, de sokszor minden ilyen előzmény nélkül is fejlődhet ferdén az orr. Mint már említettük, ekkor a ferde orrsövény egyidejű korrekciója is elengedhetetlen.
Visszatérő önbizalom, magabiztos fellépés
Sokan tekintenek úgy az esztétikai sebészetre, így az orrplasztikára is, mint valamely nem „tisztességes” módszerre, amellyel a túlságosan hiú emberek igyekeznek magukat a „természet ellenében”, kényükkedvük szerint átváltoztatni. Mint ezen a területen működő orvos, ellenkező meggyőződésemnek megfelelően, gyakran szállok vitába ezzel a véleménnyel, és nem pusztán filozofikus síkon, hanem a gyakorlat által igazolt tapasztalatom alapján.
Sok esetben volt páciensem olyan bájos, fiatal lány, aki esetleg többéves kételkedés és vívódás után vállalkozott plasztikai műtétre, hogy az egész lényét befolyásoló, önbizalmát megingató, stigmának érzett csúnya orrát megváltoztassa. Aki tapasztalta már, hogy milyen határtalan örömet jelent egy ilyen ifjú hölgy számára egy műtét szép eredménye, aki esetleg az illető környezetében élve látta azt a varázsütésszerűen bekövetkező és hosszan ható felszabadító érzést, amit a nem kívánt adottságtól való megszabadulás hozott, az nem kérdőjelezi meg többé ezeknek a műtéteknek a létjogosultságát. Az ilyen sikerhez azonban, a műtéti technika magas szintje mellett, nagyon gondos műtéti tervezés, a páciens és orvosa közötti teljes összhang vezethet.
Dr. Rezek Ödön
plasztikai sebész
fül-orr-gégész szakorvos