2024. December 18. szerda
Ki gondolná, hogy bőrünk állapotára kihat a tömegközlekedés, és nem csak annyiban, hogy utazás közben számos baktériummal találkozunk, hanem például azáltal is, hogy a mobilunk képernyője fölé hajolva olyan pózt veszünk fel, ami hosszú távon ráncosodást és megereszkedett bőrt eredményezhet.

A különféle bőrgyógyászati klinikákat egyre több olyan nő keresi fel, aki a telefonján való folyamatos levelezgetés, e-mail olvasás vagy éppen játszás miatt a nyakán és állán megereszkedett bőrt szeretné helyreállítani. Amint azt dr. Lamia Eltohamy, a londoni Cavendish Clinic & Medispa szakembere elmondta, az áll alatti területen és a nyakon található bőr ugyanolyan vékony, mint a szem környékén levő, éppen ezért itt látszik meg legelőször a túlzott igénybevétel. Már számos kozmetikai cég állt elő olyan termékekkel, melyek kifejezetten ezeket a területeket célozzák, és olyanok számára készültek, akik nem szeretnék komolyabb kezelésnek alávetni magukat. De a baktériumok is hasonló veszélyt jelentenek a mindennapi közlekedés során, ezért érdemes olyan tisztító gélt tartani magunknál, mellyel szükség esetén kezet tudunk mosni, hiszen gyakran előfordul, hogy azzal a kezünkkel, amivel mások után megfogjuk a kapaszkodót, a szemünkbe vagy a szánkhoz nyúlunk, amivel számos fertőzésnek tehetjük ki magunkat.

A nap káros sugarai mellett, a különféle környezeti szennyezések ellen is fontos védekeznünk, hiszen a szmog, a cigarettafüst, vagy az autókból kiáramló kipufogó gázok mind bőrkárosodáshoz vezethetnek. Érdemes antioxidánst tartalmazó krémmel kezelni bőrünket minden reggel, hogy sejtjeinknek egész napra védelmet biztosítsunk. A fentiek mellett a stressz is egy olyan faktor, amely káros nyomot hagy a bőrön, ám a tömegközlekedéssel szinte minden nap együtt jár. Kutatások kimutatták, hogy minél stresszesebb valaki, annál rövidebbek a telomerjei, ez pedig kihat a sejtek öregedési folyamataira is. A szakemberek azt tanácsolják, aki a tömegközlekedés fenti káros hatásaitól meg szeretné óvni magát, utazás közben hallgasson valamilyen megnyugtató zenét, és ha az idejébe belefér, szálljon le egy megállóval a cél előtt, hogy még egy rövid, nyugtató séta is beleférjen a reggelébe.


Forrás: Medipress
2015. 04. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés