2024. December 18. szerda
Miért túlsúlyosak a gyerekek?
Az Európai Unióban most felnövő nemzedék az első, amelynek a születéskor várható átlag-élettartama talán nem éri el az előző nemzedékét – idézte az Országos Egészségfejlesztési Intézet igazgatója a nemzetközi előrejelzést, s a gyermekkori elhízás elkerülésére hívta fel a figyelmet.

Két esztendeje vizsgálat készült az iskoláskorú gyerekek egészségi állapotáról, egészségtudatáról és az egészséggel kapcsolatos magatartásáról. Alapvetően kiderült, hogy a tanulók csaknem tizenöt százaléka túlsúlyos. És ez nem is speciálisan magyar betegség, nem jobb a helyzet a mienknél fejlettebb országokban sem. Jellemző, hogy az Európai Unió ma a gyermekelhízást tekinti a legjelentősebb népegészségügyi problémának, és az Egészségügyi Világszervezettel karöltve megalkotta az elhízás felszámolásának és megelőzésének stratégiáját.

hot dogot evő kövér kisfiú, túlsúlyos, gyerekek, elhízás

Miért túlsúlyosak a gyerekek?

Dr. Makara Pétert, az Országos Egészségfejlesztési Intézet igazgatóhelyettesét a gyerekkori elhízás okairól kérdeztük.

– Olyan jelenségről van szó, amit nem lehet azzal elintézni, hogy a sajátos magyar életviteli szokások okozzák...

– Valóban nem, az igazi okok megváltozott világunkban keresendők. Az unió idevágó előrejelzése szerint – megegyezően az amerikaival – hosszú ideje a most felnövő generáció lesz az első, amelynek a születéskor várható élettartama csökken a korábbi generációkéhoz képest. Romlanak tehát a fejlett világ lakosainak életkilátásai. Nem kis részben amiatt, hogy már a gyermekek is túlsúlyosak - állítja az igazgatóhelyettes.

– Ilyen komoly gondot jelentene a gyerekkori elhízás?

– Bizony, ugyanis annak későbbi, gyakori következménye a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás, és ez utóbbiból fakadóan a sokféle szív- és érrendszeri betegség.

– A mozgáshiányt szokás fő bűnösnek kikiáltani...

– Joggal, hiszen az emberi szervezet száz, kétszáz évvel ezelőtti, fizikai munkavégzésből eredő energiaterhelése mára, hetedére, nyolcadára csökkent. Pedig szervezetünkben az energia forgalma az emberi faj fejlődése során eddig a nehéz fizikai munka feltételeihez igazodott. Ez a folyamat az utóbbi évtizedekben gyorsan és drámaian megváltozott, a munka ma már csak keveseknek biztosítja a szervezet szükséges megterhelését. Mivel lehetne pótolni? Például a szabadidős sporttal, az iskolai testneveléssel és a diáksporttal, a testmozgással. Tudomásul kell venni, hogy ma már nem lehet normálisan, egészségesen élni fizikai aktivitás nélkül! Rendszeres iskolai testmozgás nélkül nem lenne szabad szocializálódnia egyetlen tanulónak sem.

– Társadalmi rétegek szerint kimutatható-e valamilyen különbség az elhízásban?

– Gyerekkoromban szájában szivarral, fején cilinderrel, dagadtan ábrázolták az imperialista tőkést, és vele szemben kóró soványnak a munkást. Mit látunk ma? Az egykor sovány munkás feszülő pocakkal, cigarettázva mutatja magát, az imperialista tőkés pedig sportosan sovány és nem dohányzik. Eltekintve a mélyszegénység eseteitől, az elhízottság ma inkább a szegényebb rétegek jellemzője. Tapasztalat, hogy a hátrányos helyzetű településeken élők, az alacsony társadalmi státusúak körében több az elhízott gyerek és felnőtt.

– A gyerekkori elhízás nem írható a genetikai meghatározottság számlájára?

– Nem, oka egyértelműen a társadalmi, gazdasági, életmódbeli változásokban, a testmozgás hiányában és a helytelen táplálkozásban keresendő.


Forrás: MTI
2008. 09. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés