2024. Március 28. csütörtök
Cikkünk címe nem boszorkányságra utal, hanem arra a brit kutatásra, melynek során hét éves gyermekek vizsgálatából kiderült, hogy a lurkók ujjhosszúsága számolás-, írás-, valamint olvasáskészségükről árulkodik.

ujj hosszúsága matematikai készség

Az összefüggést a kutatók az ösztrogén és a tesztoszteron magzati fejlődésre gyakorolt hatásával magyarázzák. Az angliai Bath-i egyetem pszichológusai azt gyanítják, hogy az ösztrogén és a tesztoszteron befolyásolják mind az agy fejlődését, mind az ujjak hosszúságát. A férfi nemi hormon azon agyterületek fejlődését segíti, amelyek a térérzékeléssel és a matematikai gondolkodással hozhatók kapcsolatba. Ezzel szemben a női nemi hormon a nyelvi készségekért felelős agyterületnek kedvez. Mindkét hormon hat a gyűrűs- és mutatóujj hosszúságára is.

A vizsgálat során fény derült az említett két ujj arányának az olvasási, írási, számolási készségekkel való összefüggésére. Egy hosszabb gyűrűsujj tulajdonosa jobb számolónak bizonyult, jellemzően lányoknál pedig minél rövidebb a gyűrűsujj a mutatóujjhoz képest, annál jobban olvasnak, írnak.

A tanulmány alapján a tudósok a British Journal of Psychology című szaklapban azt a nézetet képviselik, hogy a csemeték ujjhosszúsága alapján előre megmondható, melyik tantárgyból milyen eredményeket ér majd el az iskolában. Lehetséges, hogy a jövőben egy iskolai felvételin a speciális matematikai osztályba jelentkező kisdiákok ujjait szigorú tanárszemek veszik górcső alá?


Forrás: Die Welt

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés