![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Míg a férfiak leggyakoribb szexuális problémáján, a merevedési zavaron a nemi szerv vérellátásának javításával segítenek az erre szolgáló szerek, addig a nők kielégítőbb szexuális életéhez az agyban ható, vágyfokozó flibanserin hatóanyag járulhat hozzá – derült ki az egykor depresszió ellen kifejlesztett anyag Kanadában, Európában és az Egyesült Államokban elvégzett klinikai tesztjeiből.
![vágyfokozó vágyfokozó](https://new.vital.hu/files/images/i_vagyfokozo-noknek.jpg)
„A flibanserin gyenge antidepresszánsnak bizonyult, ám a tesztben részt vevő nők egy része libidójának emelkedéséről számolt be” – közölte John Thorp, az Észak-Karolinai Egyetem munkatársa, az amerikai vizsgálat vezetője.
A gyártó cég támogatásával eztán kezdődtek mintegy kétezer nő részvételével a hatóanyag vágyfokozó hatását vizsgáló próbák. A felmérésben részt vevő nők 24 héten át szedték a szert vagy placebót, miközben feljegyezték tapasztalataikat. „A flibanserint szedő, korábban csökkent nemi vágyról beszámoló nők szexuális késztetése, valamint megelégedettsége is jelentősen javult” – tette hozzá Thorp.