2024. Június 17. hétfő
A véradással életet lehet menteni - mondta Herczeg Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, a Civil Véradás fővédnöke csütörtökön, az országos programsorozat budapesti helyszínén.

Egyetemista korom óta adok vért rendszeresen, igyekszem mindig felhívni a figyelmet a véradás fontosságára - közölte Herczeg Anita, aki a nyilatkozat után maga is adott vért.

Véradással életet menthetünk

 

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese kifejtette: a Civil Véradás 2019-ben indult, "a Covid-járvány sem törte meg a lendületét", tavaly több mint háromezren jelentkeztek, és most az első héten már ezerötszázan.

A programsorozatot a helyi civil közösségek szervezik, sok településen a Magyar Vöröskereszttel közösen - tette hozzá Nagy Sándor. Hangsúlyozta, hogy a téli időszak mindig nehezebb, a legnagyobb kihívást jelenti a vérellátás szempontjából, ezért szervezik a rendezvényt ebben az időszakban.


Forrás: MTI
2023. 02. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés