2024. December 19. csütörtök
Élnek olyanok közöttünk, akiknek szinte alig van vérnyomása. Egyikük az orosz Vlagyimir Kormarov, akinek álló testhelyzetben már 13 éve nem tapintható a pulzusa és legfeljebb 20/0 a vérnyomása. Az orvosok csak széttárják a karjukat, mondván: még egy halottnál is többet mérnek.

Az 57 éves tveri férfinak fekve 60/30 a vérnyomása, ülve 40/10, de néha fekvő helyzetben is csak 50/20 – ilyenkor meg kell innia vagy két liter teát, hogy egyáltalán gondolkodni tudjon. Ha feláll, 5-7 másodperc múlva eszméletét veszti.

vérnyomás

Volt rá példa, hogy nem vették fel a kórházba, hanem egyenesen a halottasházba akarták küldeni. Pedig az alacsony vérnyomástól eltekintve teljesen egészséges minden szerve, ebből következőn a szíve is.

Ha teát akar főzni, jól felkészül arra, hogy kimenjen a konyhába, ahol négykézlábra áll, a fejét lehajtja, négykézláb enged vizet az edénybe, így gyújtja meg a gázt, majd még egy kis pihenés után feláll és fut vissza az ágyra. Főleg zacskós levesekből táplálkozik. Haját édesanyja nyírja öt perc alatt, mert annyit bír ki ülve.

Az olvasást már elunta. Az utcára sem tud kinézni az ablakon, mert mire odaér, már el is veszti az eszméletét. Néhány barát látogatja, meg a szomszéd, akikkel sokat sakkozik. Hogy hányszor sikerül nyernie, és hogy hány hektó tea kell egy-egy elgondolkodtatóbb partihoz, arra nem tért ki a férfiról beszámoló Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.

Az újság adatai szerint Oroszországban mintegy 15 ilyen esetet tartanak számon. A lap által megkérdezett szakértő szerint az elváltozás lényege, hogy hiányzik az érrendszer tónusa, vagyis az erek önszabályozó mechanizmusa. Ezt okozhatja fertőzés – akár egyszerű influenza –, pancsolt szeszes italtól kapott mérgezés, vagy akár lelki sokk, illetve több más tényező is. A vegetatív idegrendszer "meghibásodásai" pedig visszafordíthatatlanok.

Az illető szerint azonban a beteg életminőségét valamennyire lehet javítani vérnyomást növelő gyógyszeres kezeléssel.


Forrás: MTI
2009. 08. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés