2024. Október 08. kedd
A korábbi feltételezésekkel ellentétben a zöld tea nagy mennyiségben történő fogyasztása csak kis mértékben segít csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát – derült ki a japán Nemzeti Rákközpont jelentéséből.

"Mivel a kockázati arány szempontjából csak nagyon kis különbséget találtunk a kevés, illetve a naponta akár tíz csészényi zöld teát is elfogyasztó nők között, ezért úgy véljük, hogy annak nincsen mellrákmegelőző hatása” – mondta Ivaszaki Motoki, a központ Járványtani és Megelőzési Részlegének vezetője.

zöld tea, mellrák

A szakemberek beszámolója szerint a korábbi, állatokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy a zöld teában található katekin és más polifenolok valószínűleg segíthetnek a mellrák megelőzésében, azonban a járványtani tanulmányok változó eredményeket hoztak.

A központ kutatása során összesen 14 éven keresztül követett nyomon 54 ezer nőt, akik az ország kilenc különböző prefektusában éltek. A 40-69 éves résztvevők közül 581 nőnél fejlődött ki mellrák a megfigyelés végéig. A felmérést követően a szakemberek hat csoportba osztották az alanyokat aszerint, hogy azok milyen gyakran – kevesebbszer, mint heti egy vagy naponta több mint öt alkalommal – fogyasztottak zöld teát.

Az eredmények nem mutattak egyértelmű összefüggést a zöld tea fogyasztásának gyakorisága és a mellrák kialakulásának kockázata között. Még azoknál a nőknél sem volt kimutatható kapcsolat, akik rendszeresen, vagyis naponta 7-9, vagy akár tíz csészényit is megittak kedvenc teájukból. A jelentés szerint a tealevelek minősége – legyen az közepes, vagy egészen olcsó – sem befolyásolja a forró ital mellrák elleni jótékony hatását.


Forrás: MTI
2010. 11. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés