2024. December 03. kedd
Német pszichológusok kutatásaik alapján azt állítják, hogy az emberek megítélésében nagy jelentősége van annak, milyen az akcentusuk – sokkal nagyobb, mint a külsejük.

A Jénai Egyetem pszichológusai szerint a társadalmi kategóriákba sorolás révén – mint például az etnikai alapú megkülönböztetés – az emberek könnyebben tudnak az összetett világban tájékozódni. A nyelv is szerepet játszik ebben, segítségével ugyanis a beszélők saját magukról is információkkal szolgálnak beszédpartnereik számára, például az akcentusukkal az etnikai hovatartozásukat is közlik.

akcentus

A szakemberek vizsgálataik során németes és olaszos külsejű emberek képét mutatták meg önkénteseknek, majd először írásban kapcsoltak kijelentéseket az adott személyektől a képekhez. Ekkor, ahogy várható volt, a németes külsejűekhez tartozó kijelentéseket sosem sorolták a résztvevők az olaszos külleműekhez. Azonban amikor az akcentust is tartalmazó beszédet kellett osztályozni, akkor a kiértékelésnél szinte teljesen figyelmen kívül hagyták a résztvevők, milyen külsejű az adott személy. Vagyis a kategorizálás során a résztvevők szinte kizárólag a nyelvi sajátosságokra támaszkodtak.


Forrás: Medipress
2011. 02. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés