2024. Április 19. péntek
A luxemburgi parlament szűk többséggel elfogadta az aktív eutanáziáról szóló törvényt, amely büntetlenséget biztosít azoknak az orvosoknak, akik aktív segítséget nyújtanak a beteg elhalálozásához vagy öngyilkosságához. Ennek előfeltétele, hogy a gyógyíthatatlan betegségben és elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő beteg saját akaratából és meggyőződéséből, írásban ismételten kifejezze akaratát földi életének befejezésére.

A szocialisták és a zöldek által előterjesztett törvénytervezetet 30 szavazattal, 26 ellenszavazattal és 3 tartózkodással fogadták el. A szavazatokat minden párt tagjai saját lelkiismeretük szerint adhatták le.

aktív eutanázia

Az aktív eutanáziát akár 16-18 éves betegek is kérhetik, ha ehhez szüleik vagy törvényes képviselőik hozzájárulnak. Az önálló döntésre képtelen betegek esetén elegendő a rendelkező nyilatkozat. A törvény kötelezi az orvosokat, hogy több alkalommal folytassanak hosszú beszélgetéseket a beteggel, és a beszélgetésbe tanácsadás céljából egy másik orvost is bevonjanak. Minden egyes esetet egy ellenőrző bizottság elé kell vinni, törvénysértés esetén pedig az esetet átadják az ügyészségnek.

A luxemburgi parlament már korábban egyhangúlag elfogadott egy másik törvényt a halálba kísérés során követendő eljárásról. Ennek értelmében az orvosok már nem kötelesek minden áron meghosszabbítani a beteg életét. A törvény azt is megengedi, hogy a betegnek olyan fájdalomcsillapító készítményt adjanak be, amelyek kiválthatják az élet megrövidítését. Az eutanáziatörvény alkotmányossági vizsgálat céljából a Nagyhercegség Államtanácsa elé kerül. Az aktív eutanáziáról szóló törvényt Hollandiában 2001-ben, Belgiumban 2002-ben fogadták el.


Forrás: Medipress
2008. 03. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés