Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Az Alzheimer-kórban szenvedők a betegség előrehaladásával végül elvesztik mindennapi tevékenységeik ellátásának a képességét, és mások segítségére szorulnak. Nagyon fontos, hogy amíg csak lehetséges, önállóan végezzék el mindazt, amire képesek. Így jobban fogják magukat érezni, megőrizhetik méltóságukat, magabiztosságukat.
Az a legegyszerűbb, ha a beteg korábbi mindennapi rutinját tartjuk fenn. Például, ha reggel szokott fürdeni, akkor reggelre ütemezzük be a fürdést. Ha az egyes napirend szerinti teednők mindig ugyanabban a sorrendben következnek, akkor a beteg tudja, hogy mire számíthat.
Az emlékeztetők különösen a betegség korai fázisaiban lesznek segítségünkre. Ezek lehetnek írott üzenetek a hűtőszekrényen, hogy ne felejtsen el enni, vagy jelzések a szekrényeken, hogy mit talál bennük. Ha már nem tudja értelmezni a szavakat, használhatunk színes ábrákat, vagy képeket. Például egy fogkefe képe a csempén vagy a szekrényen emlékezteti, hogy ne felejtsen el fogat mosni. Ha a felvétel sorrendjében készítjük ki a ruhákat, könnyebb a felöltözés. Rendszeres emlékeztetőkre lehet szükség ahhoz is, hogy a beteg elmenjen a mosdóba.
Néha nem egyszerű eldönteni, hogy miben és mennyit segítsünk. Előfordulhat, hogy a betegnek szüksége van segítségre, ugyanakkor önállóan szeretné ellátni magát. Emiatt bosszankodhatunk, különösen akkor, ha tudjuk, hogy mi magunk gyorsabban el tudnánk végezni az adott feladatot, vagy abban segíthetnénk. Próbáljuk leküzdeni a késztetést a beavatkozásra még akkor is, ha a beteg nagyon küszködik. Ha elbizonytalanodik, sokkal kevésbé fog próbálkozni. Amikor felajánljuk a segítségünket, próbáljunk együttműködni ahelyett, hogy mi magunk végeznénk el a feladatot. Így a beteg úgy érezheti, hogy kézben tartja a dolgokat, és részese az egész tevékenységnek. Mikor átbeszéljük a teendőket, koncentráljunk arra, amit a beteg képes elvégezni, és ne arra, aminek az elvégzésére képtelen.
Jusson eszünkbe, hogy a demenciában szenvedők számára nehézséget okoz új módszerek elsajátítása, a lépések észben tartása, vagy az, hogy hosszasan figyeljenek egy dologra. Haladjunk lassan, legyünk türelemmel, és tartsunk szüneteket. Bátorítsuk a beteget, és őrizzük meg a humorérzékünket.
• Próbáljuk meg részekre bontani a feladatokat. Pl. könnyebben fel tud öltözni a beteg, ha előre kikészítjük a ruháit a felvétel sorrendjében. Esetleg adogathatjuk neki a soron következő ruhadarabot, tarthatjuk, míg felveszi, vagy biztathatjuk, hogy bújjon bele, mielőtt megigazgatjuk rajta.
• Ha a beteg nem is tud az egész feladattal megbirkózni, az egyes lépések sikeres teljesítése – különösen a befejező lépés – sikerélményt jelenthet a számára.
• Bizonyosodjunk meg arról, hogy az emlékeztetők, instrukciók könnyen érthetőek. Rövid mondatokat használjunk, különféle gesztusokkal, testbeszéddel támogassuk a mondanivalót.
• Végezzük együtt a feladatokat, például a ruhák hajtogatását, vagy az edények törölgetését.
• Próbáljuk beleilleszteni a gyakran végzett tevékenységeket a napi rutinba.
• Győződjünk meg arról, hogy a beteg valóban nem érzi-e úgy, hogy bármilyen módon felügyeljük, vagy kritizáljuk. Figyeljünk oda a vele szemben használt tónusra, és szóhasználatra.
A demencia előrehaladtával ahelyett, hogy elmondjuk hogyan kell egy tevékenységet elvégezni, próbáljuk azt bemutatni, vagy vezessük rá a beteget az elvégzésére. Például, a beteg meg tud fésülködni, ha a kezébe adjuk a fésűt, és óvatosan vezetjük a mozdulatait. Igyekezzünk tényleges szavak helyett megnyugtató hangokkal bíztatni.
Szponzorált tartalom
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
