Catherine Gordon és munkatársai húsz, átlagosan 16 éves anorexiás lány csontrendszerét vizsgálták. A riasztóan lefogyott fiatal nők térdizületének képét ugyanannyi azonos korú, egészséges lány felvételeivel hasonlították össze. A felvételeket olyan szakemberek véleményezték, akiknek fogalmuk sem volt a vizsgált személyek egészségi állapotáról.

Az anorexiás lányok csontjaiban sokkal több zsír halmozódott föl, mint normál súlyú társaikéban, ugyanakkor a kutatók fele annyi ép csontvelőt találtak náluk.
"Meglepő, hogy a rendkívül leromlott, fiatal nők, akiknek bőre alatt szinte semmi zsírszövet nem figyelhető meg, ilyen sok zsírt tárolnak a csontjaikban" – mondta a vizsgálat vezetője. Az anorexiások elváltozásai nagyon hasonlóak voltak, mint amilyeneket sovány egereken korábban leírtak.
Korábbi tanulmányok azt jelezték, hogy az éhezés különös hormonális eltérésekkel jár, ennek következtében a csontvelő őssejtjei zsírsejtekké alakulnak ahelyett, hogy csontszövetet termelő sejtekké válnának.
A kutatók szerint az egérkísérletek és a fiatal lányok vizsgálatának eredményei egyaránt azt mutatják, hogy anorexia során a csontszövet kifejezetten csökken. Ennek az a következménye, hogy ilyenkor a csontok szilárdsága romlik, akár olyan mértékig, hogy fokozott törésveszéllyel kell számolni.
"Az anorexiás lányoknál a csontfejlődés lelassul és ez azért nagy gond, mert serdülő korban egészséges körülmények között a csontrendszer maximálisan növekszik, erősödik. A hormoneltolódás miatt az őssejtek nem csontot képeznek, hanem zsírt termelnek" – nyilatkozta a munkacsoport vezetője.