2022. Május 18. szerda

Két légitársaság is visszautasította egy ritka betegségben szenvedő 5 éves kislány szállítását Kanadából Kínába, mert szerintük egészségi állapota erre nem volt alkalmas. A kislány halálos betegségét őssejt-terápiával kezelték volna Pekingben.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Miután Vancouverben rohamokkal kezelték, Miranda Goranflot és kislányát, Hailey-t hazaküldték az USA-ba, mivel az Air China és az Air Canada is úgy döntött, hogy a kislány nem bírna ki egy 11 órás repülőutat. Hailey szülei több mint 75 ezer dollárt gyűjtöttek össze, hogy Kínába vihessék gyermeküket az Egyesült Államokban nem elérhető őssejt-kezelésre.

repülőgép, halálos, beteg

A kislány és Carter nevű 3 éves öccse a ritka Batten-betegségben szenvednek. A betegségre nincs gyógymód, és halálos lehet, mivel leépíti a gyermekek testét és agyát. Az idő előrehaladtával az érintettek értelmileg visszafejlődnek, egyre súlyosabb rohamok törnek rájuk, látásuk és mozgásuk is leromlik. A gyermekek végül teljesen magatehetetlenné válnak, majd meghalnak.

A Batten-betegség egyelőre nem gyógyítható, és megelőzni sem lehet. Eddig még egy beteg sem élte túl. Hailey már sem járni, sem beszélni nem tud, és szondán át táplálják. A betegség meglehetősen ritka, az Egyesült Államokban százezer élveszülésre 2-4 eset jut a Neurológiai Betegségek és Agyvérzés Nemzeti Intézet adatai szerint.

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Medipress
2008. 07. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés