2024. December 02. hétfő
Nem tesz boldogabbá, ha a pénz kedvéért költözünk külföldre - a legújabb kutatásból kiderült, hogy az emberek semmivel sem lesznek boldogabbak attól, hogy egy gazdagabb országba vándorolnak ki.

A Migration Studies szaklapban megjelent kutatásukban a Leicesteri Egyetem szociológusai Dr. David Bartram vezetésével a több mint 42 ezer ember részvételével készült Európai Szociális Felmérés adatait elemezték, és azt próbálták kideríteni, vajon boldogabbá teszi-e az embereket az, ha a több pénz reményében költöznek külföldre. A vizsgálatban a kivándorlók boldogságának szintjét hasonlították össze azokéval, akik otthon maradtak szülőhazájukban.

„A kelet-európai kivándorlók nem tesznek szert nagyobb boldogságra azáltal, hogy nyugat-európai országokba vándorolnak be. A bevándorlók ugyan boldogabbak, mint az otthon maradók, elemzésünk szerint azonban a bevándorlók már elköltözésük előtt is boldogabbak voltak, mint otthon maradó honfitársaik. A kivándorlás boldogságra gyakorolt előnye tehát nem maga a kivándorlás következében alakul ki, hanem ez az előny már a kivándorlás előtt is jelen volt” – magyarázta a kutató. „A boldogsággal kapcsolatos kutatás általánosságban azt bizonyítja, hogy az emberek nem tesznek szert tartós előnyre a boldogság tekintetében attól, hogy nagyobb lesz a jövedelmük.”

A szakértő azt is hozzátette, hogy bár a kivándorlók valóban megnövelhetik jövedelmüket a befogadó országban, végül mégis egy „relatív” pozícióba kerülnek az új országban, ami többet számít a boldogság szempontjából, mint a vásárlóerő vagy az abszolút jövedelem.


Forrás: Medipress
2013. 07. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -