2024. Április 18. csütörtök
Egy kutatás szerint a citrusféléket, például narancsot, grapefruitot bőven fogyasztó nők az átlagosnál 19 százalékkal kevésbé vannak kitéve a stroke veszélyének.

Korábbi vizsgálatokból már ismert, hogy a gyümölcsfogyasztás csökkenti a stroke rizikóját, és hogy a gyümölcsökben, zöldségekben, az étcsokoládéban és vörösborban is megtalálható flavonoidok bizonyos típusai jótékony hatással lehetnek az egészségre. Egy brit kísérlet szerint a flavanon nevű flavonoidvegyület csökkenti a stroke kockázatát.

citrusfélék, stroke, flavanon

A 14 éven át tartó, közel hetvenezer nő bevonásával készült megfigyelésben a résztvevők négyévente készítettek feljegyzéseket arról, milyen élelmiszereket – köztük zöldségeket és gyümölcsöket – fogyasztanak. Ezek elemzése során fedezték fel, hogy a flavanon segít fenntartani a véredények egészségét, és megakadályozza a gyulladásokat, ezáltal pedig csökkenti a stroke veszélyét – mondta el a kutatás vezetője, Aedin Cassidy, a Kelet-angliai Egyetem táplálkozástudományi professzora.

A Stroke: Journal of the American Heart Association című folyóiratban ismertetett kutatás szerzői szerint a flavanon a gyümölcslevekben is megtalálható, mivel azonban ezek a termékek gyakran jelentős mennyiségű hozzáadott cukrot tartalmaznak, a szakértők azt javasolják, fogyasszunk inkább nyers gyümölcsöket.

A korábbi, a gyümölcsfogyasztás és a stroke összefüggéseit vizsgáló kutatások vegyes eredményekkel zárultak. Egy régebbi kísérlet során például úgy tapasztalták, hogy az alma és a barack csökkenti a veszélyt, a narancs azonban nem. Éppen ezért a témában még további megfigyelések szükségesek.


Forrás: Medipress
2012. 02. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés